Alaposan kibővítheti a Mustang családot a Ford: az amerikai gyártó állítólag egy négyajtós Mustang prototípusát mutatta meg kereskedőinek egy zárt körű Las Vegas-i rendezvényen. A találkozón Bill Ford ügyvezető elnök és Jim Farley vezérigazgató is részt vett.A kereskedőknek bemutatott modell a jelenlegi Mustang formavilágát viszi tovább, de hosszabb tengelytávval és jóval tágasabb utastérrel. Állítólag a Ford azt ígérte, hogy a hátsó sorban még a Panameránál is több hely lesz, miközben a cél a négy másodpercen belüli 0–100 km/órás gyorsulás. Mindezt meglepően agresszív árazással párosíthatják: az amerikai alapár a hírek szerint 40 ezer dollár, vagyis jelenlegi árfolyamon nagyjából 13 millió forint alatt maradhat.A modell neve Mustang Mach 4 lehet. A Ford korábban már használta ezt az elnevezést belső prezentációkon, és kapcsolódó védjegybejegyzést is benyújtott. A műszaki részletek egyelőre nem hivatalosak, de az egyik lehetőség a jelenlegi S650 Mustang platformjának megnyújtása, amivel megmaradhatna a hátsókerék-hajtás és a klasszikus Mustang-karakter.A motorkínálat szintén ismerős lehet: a hírek szerint szóba került a 2.3 literes EcoBoost és az 5.0 literes Coyote V8-as is, miközben hibrid, akár V8-as hibrid változatról is keringenek információk. Ez azért is érdekes, mert a Ford évekkel ezelőtt gyakorlatilag kivonult a hagyományos személyautók és szedánok észak-amerikai piacáról, és SUV-kra, pickupokra, valamint a Mustangra koncentrált. https://hvg.hu/cegauto/20260609_visszaterhet-a-ford-fiesta-es-vele-egyutt-a-legendas-st-isA négyajtós Mustang a jelenlegi értesülések szerint 2029-es modellként kerülhet piacra, így a sorozatgyártás 2028–2029 körül indulhat. Egyelőre azonban a Ford hivatalosan még nem erősítette meg sem a sorozatgyártást, sem a kiszivárgott műszaki és árinformációkat.
Tényleg jöhet a négyajtós Ford Mustang, már a kereskedőknek is megmutatták
Nagyjából a Porsche Panamera hasonló modell.






