Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról

Eddig titok volt, hogyan lehetett pályázni Hankó Balázsék titkos NKA-tenderén, ám végre sikerült megtudnunk – alig két és fél órát kellett autóznunk érte. Őrtiloson egy olyan NKA-győztessel találkoztunk, aki nyíltan beszélt a botrányos pályázatról. Riport a horvát határ melletti kisfaluból, amely kenterbe verte egész Magyarországot.

Őrtilos egy alig 400 lelkes falu a magyar-horvát határ mellett, ott, ahol a Mura találkozik a Drávával. A település mellett szépen kiépített kerékpárút fut, akad itt tanösvény, és a ritka szép vidéket sok vízitúra érinti. Azonban nem pihenni és gyönyörködni érkeztünk Somogy megye délnyugati csücskébe, hanem a botrányos, már letartóztatásokkal szegélyezett NKA-pénzek után nyomozni.

Ez a falucska ugyanis olyat tud, amit más magyar település nem: több mint 145 ezer forint NKA-pénz jutott fejenként minden lakosra. Azért utaztunk el a horvát határ mellé, hogy megtudjuk, mi az őrtilosi titok, hogy előztek meg mindenki mást.

Sikerült is beszélnünk az egyik nyertes egyesület vezetőjével, aki DPK-alapító, sőt egy KDNP-közeli szervezet alelnöke, egyúttal a kormánypárti polgármester fia. Ő maga mondta el, hogyan értesült a pályázatról.