Bezárta egyetlen magyarországi üzletét a szuperolcsó orosz diszkontlánc, a Mere – számolt be a Világgazdaság. A Basket Plus néven megnyitott budapesti üzlet ezzel egy évig sem húzta, hiszen tavaly decemberben nyitotta meg kapuit. Az orosz lánc nemcsak magyarországi üzletét zárta be, hasonló sorra jutottak az áruházak más európai országokban, köztük Szlovákiában, Lettországban és Litvániában is. Szlovákiában hazánkhoz hasonlóan tavaly jelent meg a Mere, igaz, ott több üzletet is nyitottak, ezek azonban most mint bezártak. Lettországban 12, Litvániában csaknem 30 egység fejezte be a működését.A cég mindenhol technikai okokra hivatkozott, de a bezárásokhoz annak is köze lehet, hogy az Európai Unió szankciós listára emelte a diszkontlánc mögött áll Szvetofor csoport egyik tulajdonosát, Szergej Schneidert. https://hvg.hu/kkv/20240407_mere-romania-nagyvarad-bevasarlasAz még 2024-ben derült ki, hogy a Mere Magyarországon is terjeszkedne, akkor még az volt a terv, hogy három éven belül 200 üzletet nyitnának. Mi Nagyváradig mentünk, hogy megnézzük, mire számíthatunk az orosz diszkontlánctól. Egyetlen, budapesti üzletüket végül 2025 decemberében nyitották meg, akkori beszámolónkat itt olvashatja a raktárszerűen kialakított, hiperolcsó üzletről: https://hvg.hu/kkv/20251203_mere-basket-plus-arak-bolt-budapest-nyitasNyitókép: HVG / Reviczky Zsolt.