Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak az erdélyi Récekeresztúron egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására – írja az MTI a bukaresti egészségügyi minisztérium közleménye alapján.A Kolozs megyei mentőszolgálat járműve szombat este egy beteget vett fel a Dés városától 40 kilométerre lévő faluban, a település központjában azonban két személyautóval eltorlaszolták az útját, megállásra kényszerítették, és többen rátámadtak. A mentőorvos szerint csak azért úszták meg a lincselést, mert a sofőrnek sikerült megfordítania a járművet és a másik irányba elmenekülni. Miután megérkeztek a dési kórházba, a jármű vezetője maga is műtőbe került, mivel az összetört szélvédő egy szilánkja felsértette a szaruhártyáját.A rendőrség szerint a támadás azokkal a TikTokon terjesztett alaptalan rémhírekkel áll összefügésben, amelyek szerint szervkereskedők mentőautókkal járják Románia településeit, hogy gyerekeket raboljanak el.A mentősök beszámolója szerint a falusiak eleve gyanakodva fogadták őket, és telefonnal filmezték az autót, amikor Récekeresztúrra érkezve betegük címe felől próbáltak érdeklődni.A bukaresti belügyminisztérium vasárnap ismét cáfolt a „fekete mentőkről” szóló álhíreket. A tárca szerint a pánikkeltésre használt, TikTokon terjedő fotókat manipulálták vagy mesterséges intelligenciával hozták létre. „Romániában valójában soha nem jegyeztek fel olyan esetet, amelynél emberrablásra mentőautót használtak volna. Ezekben a járművekben olyan emberek dolgoznak, akik emberéleteket mentenek. A félretájékoztatás nemcsak pánikot kelt, hanem veszélybe sodorhatja azokat, akik segíteni jönnek. Ne terjessz rémhíreket, ellenőrizd, mielőtt elhiszed!” – olvasható a román belügyminisztérium felhívásában.