Egyelőre úgy tűnik, túl vagyunk a nehezén, Magyar Péter csütörtökön bejelentette, hogy péntektől nincs tovább szükség a lakosság önkéntes áramfogyasztás-csökkentésére, Magyarország energiabiztonságát a megelőző napok spórolásával (is) sikerült megvédeni. Másnap pedig arról beszélt, hogy az ipari fogyasztáscsökkentésre sincs tovább szükség, és az állami, önkormányzati szférában is megszüntetik a válságintézkedéseket.A legkritikusabb napokban – majdnem a teljes elmúlt héten – a miniszterelnök arra kérte a magyarokat, hogy az esti áramfogyasztási csúcs (a 17 és 22 óra közötti sáv) idején lehetőség szerint minimalizálják a saját fogyasztásukat, tekerjék le a klímaberendezéseket, és máskor mossanak, illetve töltsék az elektromos járműveiket, mert a majdnem teljes egészében kiesett paksi áramtermelést ugyan a milliárdos többletkiadással felpörgetett import kipótolja, de ha nagy plusz igények találkoznak a kiszolgálásukra fel nem készített hazai villamos hálózattal, annak könnyen blackout lehet a vége.A Paksi Atomerőmű a Duna alacsony vízállása mellett 2026. július 30-ánHVG / Cabrera MartinHiába tettek meg a Fidesz megmaradt propagandistái mindent azért, hogy így legyen, hiába buzdították a még megmaradt táborukat a klíma, a fagyasztó és minden egyéb nagyfogyasztású otthoni berendezés csutkára tekerésére, ők maradtak kisebbségben, a többség belátóan energiadiétára fogta magát, így sehol sem omlott össze a villamos rendszer az országban.Míg a lakosság önkéntesen csökkentett fogyasztást, addig az ország nagyvállalatai – mondjuk úgy – a kormány erős motiválására tették meg saját energiaspóroló vállalásaikat. A Richter például megfelezte a fogyasztását, visszafogta magát mások mellett a Samsung és a Telekom is, míg a teljes magyar vegyipar – beleértve a Mol petrolkémiai ágát is – közel 200 megawattal tekerte le magát.De spóroltak magukon a boltok is – miközben a vásárlók például az ásványvízen egyáltalán nem spóroltak –, a közterületi reklámok esti világítását, és a városok esti díszkivilágítását is lekapcsolták, az önkormányzati dolgozókat pedig több helyütt home office-ba küldték - miközben persze magyarok tömegeinek a munkahelyük az egyetlen hely, ahol kicsit légkondi alatt lehetnek. https://hvg.hu/gazdasag/20260805_takarekos-uzemmodra-kapcsolt-az-orszag-hvgAz áramspórolás mellett ez volt az a hét, amikor az ország - feltehetően a fideszes propagandistákat kivéve – új közös, napi elfoglaltságot talált magának: a Dunának drukkolást. A legneccesebb kedd hajnalban volt a helyzet, akkor a folyó vízállása annyira alacsonyra esett Paksnál, hogy majdnem le kellett kapcsolni a Paksi Atomerőmű utolsó turbináját is, de aztán hirtelen emelkedést mértek a szakemberek, a teljes leállítást így megúsztuk. Azóta is emelkedett a vízszint, és a folyó ausztriai vízgyűjtő területére a napokban lezúdult csapadéknak köszönhetően jövő hét közepére akár 30 centit is javulhat a Duna szintje Paksnál. Utána azonban – ahogy erre Magyar is felhívta a figyelmet – megint száraz időszak várható, szóval valószínűleg idén nem utoljára drukkoltunk a folyónak. https://hvg.hu/itthon/20260805_duna-vizallas-aszaly-kanikula-szarazsag-rajka-budapest-paks-mohacs-infografikaMár legkésőbb az előző héten elkezdődött a közösségi okoskodás, de igazán ez a hét hozta el a tömeges közösségimédiás coming outot, mely szerint Magyarország az egymillió vízügyi szakember országa is. Bár ezek szerint itthon már mindenki tudja, mivel lehetne meggyógyítani a Dunát, azért lapunk is megjelentetett pár nagyobb cikket a témában. Itt a duzzasztógát-építés pro és kontráit járjuk körül a lehetséges további megoldások számba vételével, itt azt néztük meg, egyáltalán meddig maradhat ivóvizünk az aszály, a rekordalacsonyra apadt Duna és a vízkorlátozás mellett, itt pedig a Kárpát-medence rövid- és hosszú távú klímaügyi kilátásait elemeztük.A Paksi Atomerőműről is megjelentettünk a kulisszák mögé betekintő cikkeket. Ebben azt vettük sorra, hogyan juthatott odáig az erőmű, hogy esőtáncot járva kell imádkoznunk a sorsáért (spoiler: szó esik benne a felkészítés hiányáról és Orbán Viktorról is). Ez a cikk pedig az erőmű teljes visszakapcsolására fókuszál - mi kell hozzá, mikor jöhet, mi folyik most a komplexumban? És amúgy ki mennyire lenne felkészült, ha egyszer tényleg összeomlana az energiaellátásunk? Az alábbi cikk alapján mindenki megtudhatja: https://hvg.hu/360/20260806_aramszunet-vizhiany-felkeszules-klima-katasztrofa-prepperOrbán Viktor pár éve azzal a felkiáltással állt neki teletelepíteni akkugyárakkal az országot, hogy a magyar vízkincs adott és hatalmas – legkésőbb most mindenki megkapta a kijózanító pofont, hogy az a vízkincs legfeljebb múlt időben értendő. Ezzel lett igazán égető a kérdés, hogy mi legyen a kimondottan vízigényes iparággal, amire az előző kormány a gazdaság jövőjét akarta építeni. A téma szakértője, Éltető Andrea járta mindezt körül - miközben Gajdos László élő környezetért felelős miniszter bejelentette, hogy országos ellenőrzési program indult az akkumulátoripar teljes működési láncának vizsgálatára.A miniszterelnök pénteken aztán ismertette, mire jutott az energiaválság miatt életre hívott Védelmi Munkacsoportjával. Elkezdik az elmúlt évek energetikai és vízügyi örökségének feltárását, vagyis megvizsgálják, milyen szükséges fejlesztések maradtak el, hol vannak az ország legsérülékenyebb pontjai, és milyen beruházásokkal tehetik ellenállóbbá Magyarország energia- és vízellátását. Magyar azt mondta, olyan országot kell építenünk, amely képes alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, és tud gondoskodni a saját jövőjéről.A hét képe: aszály az AlföldönHVG / Fazekas IstvánEleget beszéltünk a feszítő klíma- és energiahelyzetről, vegyük szemügyre az inflációt, mert van mit nézni rajta: bejött a legoptimistább várakozás, 10 éve nem volt ilyen alacsony a mértéke, és az élelmiszerek még olcsóbbak is lettek – bár a szolgáltatások közben drágultak. A költségvetés is jobb állapotba került júniusban, már abban az értelemben, hogy a tervezettnél kevesebb koncessziós díjat fizetve nagyot spóroltak a Mészáros Lőrinc és Szíjj László-féle sztrádakoncesszión, illetve az M5 és M6 autópályákon.A felcsúti mágnás zsebe tehát lapulóban van, de barátja, Orbán Viktor országlása utolsó évében még alaposan megdagadt – derül ki az 50 legnagyobb magyarországi cég teljesítményét szemügyre vevő HVG-lista aktuális kiadásából: https://hvg.hu/360/20260806_hvg-top-50-legnagyobb-magyar-vallalatok-ner-1-reszMás cégek kevésbé jártak jól. A korábban Kósa Lajos családjához is kötődő, becsődölt Bászna Gabona Zrt. terményei senkinek sem kellenek, azokat most nyomott áron próbálják elsózni. A tulajdonos Szilágyi Gábor a társaság pénzügyi összeomlásának nyilvánosságra kerülése után eladta a Ferrari-gyűjteményét, de előtte még beleültette az egyik kocsiba Kósát, meg elvitte hajókázni. Becsődölt a tószegi holland bicikligyár is, az Accell elküldi a dolgozóit. A sivatagosodó Alföldön pedig egyre szűkebb lehetőségek között vergődnek a gazdák. https://hvg.hu/360/20260808_aszaly-riport-alfold-szarazsag-itt-regen-csaladi-gazdasagok-voltak-hvg-ebxFotó: Országos Vízügyi Főigazgatóság