Jogi útra vitte Kocsis Mátéval kialakult konfliktusát Borbás Marcsi – írja a Blikk. A lap információi szerint a műsorvezető megindította az eljárást a politikussal szemben, egyelőre azonban nem dőlt el, hogy az ügy végül bíróság elé kerül-e, vagy a felek peren kívül megegyeznek.A vita a választások után robbant ki, amikor Kocsis Máté egy Facebook-bejegyzésében „árulónak” nevezte Borbás Marcsit, miután a műsorvezető arról beszélt, hogy az utóbbi időben kétszer annyit kell dolgoznia ugyanazért a pénzért. Kocsis azt is felrótta neki, hogy cége az évek során közel 3 milliárd forintot kapott főzős műsorokra.Borbás ezt visszautasította. Mint mondta, a csaknem 3 milliárd forint nem az ő jövedelme volt, hanem a közmédia számára 16 év alatt elkészített mintegy 800 műsor teljes költségvetése. A Partizánnak adott interjújában már akkor jelezte, hogy jogi lépéseket tesz, mert szerinte Kocsis kijelentései azt a látszatot keltették, mintha közpénzzel élt volna vissza.A Blikk most azt írja, Borbás valóban megtette a szükséges jogi lépéseket, egyik fél sem kívánt nyilatkozni. Borbás Marcsi annyit mondott, hogy nem szeretné a sajtón keresztül intézni az ügyet, Kocsis Máté pedig nem kommentálta a történteket.A lap által megkérdezett ügyvéd szerint Kocsis Máté országgyűlési képviselői mentelmi joga önmagában nem akadálya annak, hogy polgári perben alperes legyen. Ha a bíróság megállapítaná a jó hírnév megsértését, sérelemdíjat, illetve más elégtételt, például nyilvános bocsánatkérést is elrendelhet. https://hvg.hu/kkv/20260530_borbas-marcsi-gasztro-celeb-stratcomm-2025
Borbás Marcsi beperelte az árulózó Kocsis Mátét
Kocsis mentelmi joga önmagában nem akadálya annak, hogy polgári per induljon ellene.








