Szolgálati közleménnyel kezdem: súlyos időzavarba keveredtünk hétfőn. Előbb jelent meg Pető Péter hírigazgató írása arról, hogy a hagyományos média elvesztette a hatalmát, és az a népet a közösségi médiában szédítő tribunokhoz került, mint ahogy Magyar Péter aznap este egy közösségimédia-kommenttel jelezte volna, hogy szigorúan magánemberként kritikus véleménye van a köztévé hétfői kinevezéseiről – ezzel tökéletesen illusztrálva az esszét és az abban levezetett jövőképet.
Magyar belerakta a melót, amennyiben begépelt két szót, nem csak egy lefelé fordított hüvelykujjat nyomott, pedig az az ókori Rómában ugyanazt jelentette, mint most a távolságtartás és az egyenes utasítás hiányát egyszerre jelző
nem hiszem.
Hogy a miniszterelnök hitének hiányától vagy a betelefonálók hadától hátrált-e meg az MTV-vezetés, az hitkérdés (azért feltártuk) – az viszont nem, hogy célszerűbb dolgozni a bizalom visszaszerzéséért, mint papolni róla.
Nyilván nem kell sem egy miniszterelnök, sem egy rakás telefon ahhoz, hogy kiderüljön: vannak az országban olyan médiamunkások, akik egy teljes életet kibírtak anélkül, hogy akár az Echo TV-nek, akár Mészáros Lőrincnek dolgoztak volna. És az eleve rossz döntés nélkül most arról is könnyebb lenne papolnom, hogy aki tökös-gerinces közmédiát épít, az vagy ellentart a külső nyomásnak, jöjjön az az első számú influenszertől, vagy ha képtelenség (képtelen), akkor kiállásképp felmond.
