A hazai csapat kezdett támadóbb szellemben, az első tíz percben nemcsak fölényben futballozott és ígéretes támadásokat vezetett az MTK, hanem kisebb helyzeteket is kidolgozott, Lehoczkinak kétszer is védenie kellett, hogy megóvja kapuját a góltól, írta összefoglalójában az MTI.

Ennek fényében teljesen váratlanul szerzett vezetést a felcsúti csapat Kern révén (0-1), amely első kontráját gólra váltotta, ráadásul az elcsúszó Beriasvili megsérült, le is kellett cserélni a védőt.

A vendégek még az ivószünet előtt növelték az előnyüket, mert Demjén egy bal oldali szögleténél a kapuja elé három méterre belőtt labdát nem tudta elütni Golla elől, így a felpattanó játékszert Harutjunjan könnyedén fejelte az üresen maradt kapuba (0-2).

Az egyenlítés összejött, de…

A második félidőt nagy lendülettel kezdték a hazaiak, elsősorban Kerezsi volt elemében, aki az 52. percben elviharzott a bal szélen, középre adásából pedig Jurek szépített (1-2).