Saját döntéséből, külső nyomás nélkül távozott, közölte a Külügyminisztérium.
A helyi sajtó beszámolója szerint Mézes László Róbert magyar újságíró és aktivista augusztus 7-én éjjel önkéntesen elhagyta Grúziát – közölte pénteken a Külügyminisztérium. Mézes László Róbert ügyvédje közölte, hogy az újságíró saját döntése alapján távozott, külső nyomás nélkül, és a távozást követően személyesen kívánja ismertetni döntésének indokait.Pénteken a grúziai Belügyminisztérium is megerősítette telefonon keresztül a magyar nagykövetségnek, hogy a kiutasítási eljárás végül önkéntes távozással zárult, melyet a hatóságok adminisztratív kísérettel biztosítottak. Mézes László Róbert Tbilisziben egy Belgrádba tartó járatra szállt fel. Mézes László Róbertet augusztus 5-én vették őrizetbe a grúz migrációs főosztály tisztviselői. A helyi belügyminisztérium indoklása szerint az újságíró jogalap nélkül tartózkodott az országban, megszegte a tartózkodás feltételeit, ezért a külföldiek és hontalan személyek jogi státuszáról szóló törvény értelmében indítottak ellene kiutasítási eljárást. A letartóztatáskor a grúziai hatóságok nem tájékoztatták a magyar nagykövetséget, tette hozzá a Külügyminisztérium.A magyar férfi ügyvédje korábban közölte, hogy Mézest csütörtökön vagy pénteken kiengedik, ha saját költségén hazautazik. Az őrizetbe vétel okáról azonban csak akkor fognak beszámolni, ha már biztonságban Magyarországon van – tette hozzá.Mézes László Róbert volt az, akit tavaly szeptemberben véresre vertek a grúz kormánypárt, a Grúz Álom tbiliszi irodája előtt tartott tüntetésen. https://hvg.hu/itthon/20250909_gruzia-tuntetes-verekedes-mezes-laszlo-robert-ujsagiroNyitókép: Facebook / Mézes László Róbert










