Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A fesztivál két különleges felvezető nappal készül: augusztus 9-én Bródy János életművét ünnepli félszáz hazai előadó, másnap pedig a Nulladik Napon a régi szigetezők vehetik vissza egy estére a Hajógyári-szigetet, akár már a saját gyerekeikkel együtt. A Mínusz Egyedik és a Nulladik Nap közös nevezője ugyanaz: a Sziget idén tudatosan a generációk találkozására is épít.A szervezők láthatóan nem egyszerűen koncerteket akarnak egymás mellé pakolni, hanem egy történetet mesélnek el arról, hogyan öröklődik tovább a fesztiválélmény. A kilencvenes és kétezres évek Szigetén felnőtt közönség ma már sokszor családos, miközben a fesztivál új generációja teljesen más zenei közegből érkezik.A két felvezető nap éppen ezt a két világot próbálja összekötni. Augusztus 9-én, a Sziget Mínusz Egyedik Napján a Nagyszínpadot teljes egészében Bródy János életműve foglalja el. A több mint ötórás koncertfolyamon több mint ötven magyar előadó dolgozza fel a szerző legismertebb dalait, az Illés és a Fonográf korszakától kezdve az István, a király rockoperán át egészen Bródy szólólemezeiig és más előadóknak írt szerzeményeiig.A fellépők között egyszerre lesznek jelen Bródy pályatársai és a mai magyar könnyűzene meghatározó szereplői. Színpadra áll többek között Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Presser Gábor, Charlie, Földes László Hobo, Halász Judit, Lovasi András, a Csík Zenekar, valamint Azahriah, Beton.Hofi, Dzsúdló, Carson Coma, Bagossy Brothers Company, Blahalouisiana, Wellhello és számos más előadó.A program apropója, hogy Bródy János az év elején bejelentette, hogy 80 évesen lezárja nagyszínpados előadói pályafutását. Gerendai Károly, a Sziget alapítója szerint azonban egy ilyen életművet nem lehet egyszerűen elengedni. A szervezők hangsúlyozzák, nem búcsúestet rendeznek, hanem közös ünnepet. Olyan estét, ahol ugyanúgy helye van azoknak, akik Bródy dalaival nőttek fel, mint azoknak a fiatal előadóknak, akik saját zenei nyelvükön értelmezik újra ezeket a szerzeményeket. Az est fináléjában maga Bródy János is színpadra lép. Az egyszeri és megismételhetetlen monstre program várhatóan idősebb nézőket is kicsábít a fesztiválra, ezért rájuk is gondolva, a szervezők kisbuszos szállítást biztosítanak a bejárattól a Nagyszínpadig, illetve erre az alkalomra 5000 darab kartonszék is elérhető lesz 600 forintos önköltségi áronHa a Mínusz Egyedik nap a magyar könnyűzene történetéről szól, akkor a Nulladik Nap magáról a Szigetről. Augusztus 10-én olyan előadók térnek vissza a fesztiválra, akik hosszú éveken át meghatározták a Sziget zenei emlékezetét. A Nagyszínpadon fellép a Faithless, amely először 1999-ben játszott a fesztiválon, és 2001-ben történelmet írt, amikor koncertjük alatt először kellett kirakni a Sziget történetének első „megtelt” tábláját. Visszatér a Morcheeba is, amely első szigetes koncertje óta többször is a fesztivál egyik közönségkedvence volt, valamint Goran Bregović és a Wedding & Funeral Orchestra, akik éppen húsz éve mutatkoztak be először a Szigeten.A koncepció egyszerű. Akik húsz-harminc éve itt buliztak, most bebizonyíthatják, hogy nem öregedtek ki a fesztiválozásból és most már akár a saját gyerekeiknek mutathatják meg, mit jelentett számukra a Sziget. Ahogy a fesztivál korábban a „Hozd el anyádat!” szlogennel játszott, most eljött a „Hozd el a gyereket!” ideje. A nosztalgia azonban nem ér véget a nagyszínpadnál. A Faithless koncertje után a buli átköltözik a Revolut Stage-re, ahol a szervezők a legendás Táncdalfesztivál sátor hangulatát idézik meg. Itt lép fel hosszú idő után ismét Korda György és Balázs Klári, majd a Peti & The Hedlájnerz audióvideódiszkója következik, amelynek házigazdája Janklovics Péter lesz új alteregójában, Pietro Fabulosóként.A két felvezető nap első ránézésre nagyon különbözőnek tűnik. Az egyik Bródy János hat évtizedes életművét ünnepli, a másik a Sziget saját történetét idézi fel. Valójában azonban ugyanarról szólnak. Arról, hogy a fesztivál már régen nem csupán egy koncertsorozat, hanem több generáció közös emlékezete. Azoké, akik még az Illés dalain nőttek fel, azoké, akik Faithlessre virrasztották át az éjszakát a kétezres évek elején, de azoké is, akik most találkoznak először ezzel a világgal.A Bródy Dalok Napjára és a Sziget többi programjára jegyvásárlás: szigetfestival.com/hu/jegyek