„A minisztériumunk épülete korábban az Orbán-kormány propaganda központja volt. Ma már a Szociális és Családügyi Minisztérium otthona” – írta július 10-én a Facebook-oldalán Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. A Várnegyedben található épületre akkor nemcsak az új minisztérium nevét viselő tábla került ki, hanem egy másik is, ezzel a felirattal:
„Korábban ebből az épületből irányították az Orbán-kormány gyűlöletpropagandáját. Ma már a társadalmi összefogást és az emberi méltóságot szolgálja.”
Most az előző kormány kommunikációs tevékenységét bíráló tábla hatósági engedélyét kérte számon és annak hiányában a tábla haladéktalan eltávolítására szólított fel a KDNP frakcióvezetője.
Rétvári Bence Facebookon azt írja, egy írásbeli kérdésre adott válaszban a Szociális és Családügyi Minisztérium nem tudta bemutatni azt a hatósági engedélyt, ami alapján szabályosan kitehették volna a táblát a minisztérium falára.
Rétvári a tábla elhelyezését törvénytelennek, a jelenlegi helyzetet jogszabálysértőnek nevezte, és a szabálytalanul kihelyezett tábla azonnali eltávolítására szólított fel. A táblán szereplő szöveget hazugnak és gyűlöletkeltőnek minősítette, aminek semmi más célja nincs, mint a megbélyegzés, a lejáratás, semmire sem jó, csak a megosztottság és gyűlölet növelésére.







