Az átalakuló szabályozásnak köszönhetően ismét lehet az itthon korábban gyakorlatilag betiltott kriptopiacon kereskedni, több szolgáltató után pénteken a Lightyear is elindította kriptoplatformját 12 valutával.A változást egy olyan jogszabály visszavonása hozta el, amelyet még tavaly ősszel fogadott el a parlament. A kriptotörvény módosítása egy – teljeskörűen idén július 1-jén – hatályba lépő uniós szabályozást (MiCA) fejelt meg azzal, hogy dupla hatósági kontrollt írt elő: felhatalmazta a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnökét, hogy rendeletben szabályozza a kriptotranzakciók úgynevezett validálását. Amíg az úgynevezett MiCA (Markets in Crypto-Assets) szabályrendszer megteremtette a keretet, amelyben felügyelt szolgáltatók tudnak kriptoeszközöket kezelni és értékesíteni, a magyar törvény a gyakorlatban azt hozta el, hogy csak a hatóság által engedélyezett, speciális vállalkozás végezhette ezt a tevékenységet. Így a hatályba lépés után gyakorlatilag minden kriptokereskedő eltűnt a magyar piacról.A törvény miatt az Európai Bizottság már januárban kötelezettségszegési eljárást indított, a kormányváltás után, július végén azonban az Országgyűlés hatályon kívül helyezte a rendelkezést, ekkor törölték a Btk.-ból a kriptoeszközzel visszaélés alcímet is.Ez tette lehetővé most azt is, hogy több más szolgáltatóhoz hasonlóan a Lightyear nálunk is elindítsa kriptoszolgáltatását – az EU tagországai közül utolsóként Magyarországon. A piac megnyílása nagy hír, hiszen a korlátozás előtt becslések szerint több százezer magyar fektetett be kriptóba. A kriptovaluta a Lightyear felhasználói körében is népszerű: egy 2025-ös felmérés során a válaszadók 86%-a jelezte, hogy kriptovalutákat szeretne látni a platformon.A befektetési platformnak az indulás alkalmából tartott eseményén volt alkalmunk kérdezni arról, most miként áll a szegmens. A piacot felszabadító lépés megnyit új befektetési lehetőségeket, egyben feléleszti azokat a kockázatai aggályokat, amelyek részben a tiltásokhoz vezettek. Mint azt az eseményen Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezető közgazdásza kifejtette, a szabályozást felügyelő jegybank támogatja az innovációt, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a kripto szürke terület. A legtöbb esetben ugyanis fedezettel nem rendelkező digitális eszközökről van szó, és ezek esetében még olyan várakozásokra sem lehet hagyatkozni, amelyek az amúgy szintén változékony részvénypiacra igazak.Debreczeni Barnabás, a Mr.Coin és a Bitcoin Budapest alapítója elmondta, hogy az átalakult európai szabályozás nem tökéletes, de nagy lépés előre. Ami tiltás volt vagy van a világ különböző országaiban a kriptopénzekkel szemben, az rendre azért adódott, mert ez lekövethetetlen fizetési eszköz, amit illegális tevékenységekre is lehet használni. Ilyen, amikor egy ransomware támadás nyomán bitcoinfizetést követelnek az adatok visszaadásáért, vagy akár komolyabb kábítószer- vagy fegyvervásárlásért egy háborús övezetben, amit nem tudnak érdemben lekövetni a hatóságok.Kérdésünkre Andres Kitter, a Lightyear EU-s vezérigazgatója elmondta: tisztában vannak a helyzettel, és ha örülnek is a felszabaduló piaci helyzetnek, tudják, hogy nagyon is rajtuk tartják a szemüket a hatóságok.Kiemelte: napi szinten figyelik a tranzakciókat, a hatósági megkereséseket, és értesítik ügyfeleiket, ha valamilyen gyanús tranzakciót látnak a számlájukon. A gyanús alatt nem a számla feltörése értendő, hanem az, ha az ügyfél felül mondjuk egy úgynevezett pump and dump forgatókönyvnek. Itt egy csaló tőkéből felfuttatja a kriptopénzét, amire a befektetők a profit reményében ráugranak, majd az elszállt árfolyamból a csaló kiszedi a pénzt, és aki befektetett, bukott mindent.Kitter kérdésünkre elmondta, ha ilyen vagy egyéb gyanús eseményeket látnak, napi szinten követik a fejleményeket, és ha kell, értesítik felhasználóikat, amit a felügyeleti szervek el is várnak.Akármennyire állnak azonban vigyázzban a szolgáltatók, és hiába a MiCA, ezen a téren csak a felhasználók bölcsessége lehet a megfejtés. De itt adódik a baj, mert a felhasználó olykor okosabbnak gondolja magát, mert látott valamit a közösségi médiában, valamelyik csoportban – mondja Kitter. Itt már nincs tere a szolgáltatónak felülbírálni az ügyfelei döntését, akkor sem, ha azzal rosszul jár.Nyitókép: AFP / Photononstop / Philippe Turpin
Újabb szolgáltató ugrott, miután feloldották a kriptokereskedést tiltó rendelkezést
Sok gátat kell megugrani a digitális pénzzel kereskedő cégeknek Európában, ez mostanra látszólag sikerült, felzárkózott a piachoz a szabályozói közeg. A szigor ellenére azért vannak területek, ahol csak a befektetők belátására lehet hagyatkozni.






