Nem ért a vadon élő madarakhoz, de nagyon szereti az állatokat a Magyar Közútnak az a munkatársa, aki a minap azzal került be a hírekbe, hogy megitatott egy gólyát. Nagy Árpád a Billog kérdésére elmondta, a felvételeken azért látszik úgy, hogy nagyon hamar sikerült elnyernie a gólya bizalmát, mert azok délután készültek, amikor már hazafelé tartottak, és már korábban is megitatta a madarat. „Ott volt, és szerintem már megismert, lehet, a narancssárga munkaruhám miatt, mert tényleg gyorsan elfogadta a vizet” – tette hozzá. Egyúttal beszélt arról is, hogy nagyon sokan küldtek neki kedves üzenetet, cégek is megkeresték, miközben ő nem gondolta, hogy ekkora hír lesz abból, hogy az út szélén megitat egy gólyát. Illetve élve a lehetőséggel üzent az autósoknak:„Lassítsanak egy kicsit, legyenek kedvesek! Mi ott dolgozunk, és nagyon félelmetes, amikor a 40-es táblánál 80-nal elhúz egy kamion. Lehet, hogy azt látják, hogy éppen valaki a lapátra támaszkodik, de az az ember is dolgozik, és várja a sorát, amíg a kolléga egy másik szerszámmal dolgozik. Kérem szépen az embereket, az autóvezetőket, hogy egy kicsit figyeljenek ránk, mi is emberek vagyunk!”Néhány nappal a történtek előtt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közzétett egy tájékoztatót arról, hogyan lehet segíteni a gólyáknak nagy hőség idején. Mint írják, ezek a madarak szerencsére jól alkalmazkodtak a meleg időjáráshoz: ugyan izzadni nem tudnak, de a kutyákhoz hasonlóan lihegéssel tudják hűteni magukat, a fehér toll pedig visszaveri a napsugárzást és a meleget, illetve a saját lábukra ürítéssel is tudnak tenni azért, hogy jobban viseljék a magasabb hőmérsékletet.„Mostanra a fészkek többségéből kirepültek a fiatalok, de a szülők a felszálló meleg áramlatokkal 10-20 kilométerre is különösebb erőfeszítés nélkül eljutnak, kitágult nyelőcsövükben pedig vizet is tudnak vinni a fiókáknak a fészekbe. A kirepült családok pedig a nekik megfelelő élőhelyeken tudnak gyülekezni és felkészülni a vonulásra” – tették hozzá, kiemelve, hogy a táplálék is adott ebben az időszakban.Az MME kiemelte azt is, hogy a gólyák esetében nem támogatják az etetést és itatás, hiszen akkor megszokják az ember közelségét, és déli országokban könnyebben lelövik őket, illetve a plusztáplálék miatt súlyosabb egyedek nehezebben tudják „meglovagolni” a termikeket is. Akik már korábban kihelyeztek a gólyáknak egy fészekhez közeli, nyílt, nyugodt helyre valamilyen itatót, azokat természetesen nem szabad most elvenni, de a folyamatos vízcsere miatt érdemes néhány kővel lesúlyozott végű ágat beletenni, hogy a vízbe esett rovarok ki tudjanak mászni, és a kisebb madarak is tudjanak inni.Emellett az is nagy segítség a gólyáknak, ha az újonnan épült fészkekkel, a sérült vagy az áramütött madarakkal kapcsolatos információkkal az emberek felkeresik a természetvédelmi szerveket.Nyitóképek: Vitézy Dávid / Facebook
Üzent a gólyát megitató közutas, kéréssel fordult az emberekhez
„Nagyon félelmetes, amikor a 40-es táblánál 80-al elhúz egy kamion.”








