Az iskolakezdés nem olcsó mulatság. Sok családnak pedig, a bevételéhez képest, aránytalanul nagy terhet jelent. A kormány ezért bevezeti az iskolakezdési támogatást, hogy a rászoruló gyermekeknek is minden eszköze meglegyen a tanévkezdéshez. A százezer forintos segítségre idén négyszázezer gyermek jogosult – közölte Szondi Vanda kormányszóvivő a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon.Mint fogalmazott, a két részletben érkező támogatás automatikus, nem kell igényelni, és nem terheli semmiféle adó. A támogatás első felét a magyar állam folyósítja még tanévkezdés előtt, pontosan ugyanúgy, ahogyan a családi pótlékot. A második 50 ezer forintot novemberben, utalvány formájában kapják meg az érintett családok.„A cél, hogy a támogatás valóban azokhoz a gyerekekhez kerüljön, akiknek a segítségre a legnagyobb szüksége van” – tette hozzá.Nekik jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásJogosultak lesznek:a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők,az emelt összegű családi pótlékban részülő tartós beteg, súlyosan fogyatékos gyerekek,a sajátos nevelési igényű gyerekek,a Dobbanó Programban és a műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok,az egyszülős családban élő gyerekek,a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek.Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter pedig korábban Facebook-bejegyzésében erősítette meg, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek után is jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás.„Pontosan tudtam, milyen úgy várni a tanévkezdést, hogy nincs pénz füzetre vagy írószerekre” – Kőszegi Krisztián az iskolakezdési támogatásrólAz Országgyűlés alelnöke megköszönte a KDNP-s Juhász Hajnalkának, hogy bocsánatot kért a gyermekvédelemben történtekért, de elmondta: a hátrányos helyzetű gyerekeket cserben hagyta az előző kormány.
Nem kell igényelni a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást: így érkezik a pénz a családokhoz
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
226 words~1 min read







