Két forduló után három ponttal áll az Újpest, amely előbb kikapott Nyíregyházán, majd odahaza verte 4-2-re a Debrecent.

A szezon előtt Dárdai Pál sportigazgató azt a célt tűzte ki, hogy az Újpestnek az első négyben kell végeznie, és Szélesi úgy fogalmazott, meg kell találniuk az egyensúlyt, a győzelmet is, a vereséget is helyén kell kezelniük, ellenkező esetben saját magukat lökhetik egy spirálba.

Durva terhelést kaptak a játékosok

„Már amikor idejöttem tavaly télen, a téli felkészülés alatt jeleztem, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a fizikai felkészítésre, ezért Bundesliga-szintű szakembert bíztam meg az erőnléti feladatokkal. Mindennek az egyik legfontosabb alapja a fizikális felkészültség” – mondta Dárdai, és most erre utalt vissza Szélesi is, amikor úgy fogalmazott: „embertelen kaptak a játékosok az edzőtáborban.”

„Ez nem kifogások keresése, hanem tény. Azóta a frissítésen volt a hangsúly, de egy hosszú, aluledzett időszak után sokkal nehezebb elérni azt a szintet, ami az elvárásom nekem is, és Dárdai Palinak is.