Egy vasúti átjáróban dolgozó két munkást sodort el egy vonat, akik a biztonsági előírások elmulasztása miatt vesztették életüket még 2023-ban, az építésvezető ellen most emeltek vádat – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
A vádirat lényege szerint a férfi építésvezetőként dolgozott egy cégnél, ahol többek között a társasággal szerződött vállalkozókat kellett felügyelnie. A fővállalkozó 2021 februárjától egy Debrecen melletti útszakasz átépítésére kötött szerződést, a munkálatokat alvállalkozók bevonásával teljesítették. Az érintett szakaszon egy vasúti átjáró átépítését is el kellett végezni, ezért vágányzárat rendeltek el, és nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy tilos a három méteres elsodrási határon belül tartózkodni.
Az átépített vasúti átjáróhoz később további biztonsági elemeket kellett beépíteni, így az építésvezető vádlott a probléma gyors megoldására telefonon adott megbízást az egyik alvállalkozó társaságnak, majd annak vezetőjével bejárták a helyszínt. Közben a vádlott a vágányzár feloldása ellenére arról tájékoztatta a megbízott képviselőjét, hogy a pályaszakaszon nem kell vonat érkezésére számítani.
A vádlott felkérése alapján 2023. november 2-án reggel, a megbízott táraság három alkalmazottja megkezdte a munkát az érintett vasúti átjáróban, ahol egy vascső korlátot kellett leállítaniuk. Gödröt kezdtek ásni, és hogy jobban hozzáférjenek, a szalagkorlát vágány felőli oldalán is ásni kezdtek. Egyikük visszament a járműhöz egy csákányért, míg társai tovább ástak. Bár volt munkavédelmi ruhájuk, azt mindannyian az autóban hagyták, így sötét ruházatban dolgoztak, ami beolvadt a vasutat a közúttól elválasztó védőháló környezetébe.







