A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint júniusban az ipari termelés 10,1 százalékkal nőtt a nyers adatok alapján, míg a munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékos volt a növekedés mértéke az előző év azonos időszakához képest. A jelentős eltérést a két adat között az magyarázza, hogy idén júniusban kettővel több volt a munkanapok száma, mint tavaly júniusban.

Ezzel egymás után a negyedik hónapban produkál az ágazat szemmel is jól látható növekedést az előző évi teljesítményéhez viszonyítva, ilyenre legutóbb négy évvel ezelőtt, 2022-ben volt példa. Azóta az ipar szinte folyamatos lejtmenetben volt, legfeljebb egy-egy hónapban sikerült némi növekedést összehoznia.

Forrás

Májushoz képest azonban 1,4 százalékkal csökkent a termelés volumene, ilyen irányú változásra legutóbb idén februárban volt példa. Ezzel együtt arra, hogy júniusban mely alágazatok hogyan teljesítettek, csak egy hét múlva derülhet fény, amikor a KSH a részletes adatokat is közli. Annyit árult el egyelőre a hivatal, hogy „a feldolgozóipari alágak döntő többségében nőtt a termelés volumene az előző év azonos hónapjához képest. A legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint a villamos berendezés gyártása bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ugyanakkor az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesés következett be.”