Az állami forgalmazó már meg is kötötte az első szerződéseket az új tankönyvek értékesítésére, 12 évvel az után, hogy a Fidesz államosította a tankönyvpiacot.

Önálló tankönyviadó vállalatot indított el a Móra-csoport. A tulajdonos, Janikovszky János a HVG-nek elmondta: régi vágya, hogy tankönyvkiadója is legyen, és ezt először 2017 körül fogalmazta meg magában.Pedig az Orbán-kormány akkor már öt éve gyakorlatilag államosította a tankönyvpiacot, aminek viszont meglett az a következménye, hogy azok, akik addig ezzel foglalkoztak, kezdték feladni a reményt, hogy folytatni tudják a működésüket. Ezek közé tartozott a német Westermann magyarországi leányvállalata is, a Dinasztia Tankönyvkiadó Kft., amelynek a tulajdonosai abban bíztak, hogy az Európai Uniónál is megtámadott magyar döntés végül kártérítéssel zárul.

Hozzászólások