2029 áprilisában egy különleges aszteroida fog elsuhanni a Föld mellett. A 99942 Apophis jelű, körülbelül 370 méter hosszú űrkőzet-darab kevesebb mint 32 ezer kilométerre fog haladni mellettünk, ami csillagászati mércével elég közelinek mondható, de nem annyira, hogy az Apophis közvetlen veszélyt jelentsen a Földre.
A Föld lakói ugyanakkor közvetetten reális veszélyt jelenthetnek az aszteroidára, figyelmeztetnek a szakértők.
Alessandro Rossi asztrodinamikai kutató a Science Alertnek elmondta, az Apophis pályájának kezdeti animációi láttán rögtön azon kezdett tűnődni, fennáll-e a lehetősége annak, hogy az aszteroida találkozzon egy az ember által hátrahagyott űrszeméttel. Mint azt a kutató jelezte: ahogy az aszteroida a Föld mellett elsuhan, bolygónk gravitációja elég erősen fogja húzni ahhoz, hogy megváltoztassa a forgását, és akár aszteroida-rengéseket is kiváltson.
Amikor Rossi fizikus társával, Giulia Schettinóval megvizsgálta, hogy az aszteroida találkozhat-e ember alkotta törmelékkel a geoszinkron pálya (GEO) körüli régión – a Föld körüli, több tízezer kilométerre kiterjedő téren – való áthaladása során, arra számítottak, hogy kevés okot találnak az aggodalomra. A legtöbb ember alkotta törmelék ugyanis sokkal közelebb kering a Földhöz, mint amilyen pályán az Apophis repül.







