A Tisza-kormánynak az lett volna a feladata, hogy ezt előre lássa és felkészüljön rá. De a Tisza-kormány nem ezt tette. Ezért amit most látunk, az kapkodás, felkészületlenség, alkalmatlanság – reagált Bóka János a paksi atomerőmű kényszerű (részleges) leállításának hírére, majd felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul kezdje el a „valódi kormányzást”, és hozza meg a szükséges intézkedéseket. „Az nem lehet, hogy az inkompetenciájuk árát a magyar emberek fizessék meg” – tette hozzá a Fidesz újdonsült frakcióvezetője.„Erre fel kellett és fel lehetett volna készülni, már július első felében látni, hogy baj lesz” – mondta az alacsony Dunára mutogatva Németh Balázs fideszes parlamenti képviselő egy videójában.Különösen érdekes szavak annak fényében, hogy ha a 16 évig regnáló Orbán-kormány prioritásaira gondolunk, a fenntarthatóságot szolgáló energetikai beruházások juthatnak legutoljára az eszünkbe. Ugyanakkor a NER felfoghatatlan mennyiségű közpénzzel locsolt kommunikációs gépezete nagy energiákat fordított arra, hogy a háttérhatalmakat szolgáló, hisztérikus, életformánkat veszélyeztető libenyákoknak láttassa azokat, akik próbáltak érdemeben foglalkozni a klímaváltozás problémájával.Lássunk a teljesség igénye nélkül néhány példát arra, mennyire voltak kompetensek és felelősségteljesek a Fidesz politikusai és egyéb csatolt részei, ha környezetvédelemről, globális felmelegedésről, aszályról vagy vízgazdálkodásról volt szó.Kezdjük Orbán Viktor utóbbi napokban sokat idézett parlamenti felszólalásával, amely szerint „a Duna vízhozama öt másodperc alatt többet hoz, mint egy akkumulátorgyár egész éves szükséglete”, és mivel Magyarországról „több víz távozik, mint amennyi bejön”, nekünk valójában feleslegünk van vízből, amit igény szerint bárhova el tudunk juttatni. https://www.youtube.com/watch?v=R9AYstttkYMAhogy azonban a víziközmű-rendszer várható összeomlása miatt aggódó ellenzéki Keresztes László Lóránt 2023-ban a parlamentben felhívta rá a figyelmet, a korábbi miniszterelnök nemcsak négy nullát tévedett sajátos adatelemzésében, de a Fidesz-kormány a megkongatott vészharangok ellenére is makacsul több pénzt költött az ipari szerepelők vízigényeire, mint az ivóvízellátást biztosító rendszer karbantartására.A jelenlegi helyzetben érdemes megemlékezni arról is, mit nevezett a legnagyobb kormányzati kudarcának Orbán a választási vereség utáni első interjújában: azt, hogy nem sikerült az – egyébként szintén dunai vízhűtéssel tervezett – Paks 2-őt megépíteni. https://hvg.hu/kkv/20260530_paks-2-paks-nyeresegÖnkritikusabb hangot ütött meg Lázár János tavaly egy bizottsági ülésen: „Az az őrültség, hogy kiengedjük az édesvizet, sokkal többet, mint ami az országba bejön, az egy tarthatatlan dolog, és a kormány hibát követett el, amikor nem épített nagy víztározókat tíz évvel ezelőtt” – mondta a választás óta a vizeinknél is gyorsabban felszívódó egykori építési és beruházási miniszter.Diagnózisa talán összefügghet azzal is, hogy míg a 2010 előtti Magyarországon még létezett környezetvédelmi és vízügyi minisztérium, Orbán ennek már nem látta szükségét. 2012-ben aztán megszűnt a zöld ombudsman intézménye is, a decentralizált környezetvédelmi hatósági rendszer jogkörei pedig a kormányhivatalokhoz kerültek.2019 szeptemberében az ellenzéki pártok parlamenti ülést hívtak össze, hogy az ENSZ-klímacsúccsal kapcsolatban megvitassák a kormány álláspontját és Magyarország klímaügyi vállalásait. A Fidesz-KDNP mindezt „kampányfogásnak” minősítette, képviselői pedig el sem mentek az ekképpen ellehetetlenített ülésre, ahogy az akkori köztársasági elnök, a nagy környezetvédő szerepében tetszelgő Áder János is távolmaradt.Nem is csoda, hiszen Bayer Zsolt – aki előszeretettel köszörüli a nyelvét a többek között beteg kisgyerekként emlegetett Greta Thunbergen – már az év tavaszán megírta:A »klímakatasztrófa« a legjobb üzletek egyike, a »zöldpolitika« pedig a globalizáció egyik fedőszerve. Pedig hát a klíma mindig is folyton változott, az emberi tevékenységnek erre nincs jelentős hatása.A Fidesz első számú publicistáját később cikksorozatra is inspirálta Jorgen Randers klímatudós HVG-nek adott nyilatkozata, az Ezek őrültek vagy gazemberek? című sorozatban egyebek mellett kijelentette: „Ahogy az előre jelzett jégkorszak sem köszöntött be, úgy a jövőben megsülni sem fogunk.” A 888.hu ugyancsak cikksorozatot indított Tévhitek a klímaváltozásról címmel, amelyben mindenkit megnyugtatott: „a folyamat jóval lassabb és kevésbé félelmetes, mint ahogy azt a klímaszervezetek és politikusok hirdetik”.Kövér László volt házelnök 2019. tavaszi okfejtése szerint a „független és pártatlan média agymosó hatása” miatt tartják a németek nagyobb gondnak a klímaváltozást, mint a bevándorlást.A gondolat ez idő tájt központi üzenetté vált a NER fórumain, többek között Nógrádi György „biztonságpolitikai szakértő”, a századvéges Kiszelly Zoltán vagy G. Fodor Gábor is kórusban zengték, az egész klímaügy csak a bevándorlás elfedésére szolgál.A felmelegedés jegyében szakad a hó Magyarországon – tette helyre egyetlen mondattal és egy könnyezve nevető szmájlival az éghajlatváltozással kapcsolatos humbugot 2020-ban Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP kultúrpolitikusa és klímatudósa.Közben az európai politikában sem tétlenkedett a kormány, 2020 elején Magyarorszá́g – Csehországgal és Lengyelországgal közösen – megvétózta, hogy az EU tagállamai 2050-re nullára csökkentsék a szé́n-dioxid-kibocsá́tá́sukat, októberben pedig a Fidesz-KDNP képviselői nem szavazták meg az Európai Parlament klímaügyi javaslatát, amely szerint 2030-ra 60 százalékkal kellene csökkenteni a karbonkibocsátást.Pár évvel később aztán új stílusban indult útjára a kommunikációs gőzhenger.„Te is unod a klímahisztizőket? főleg, akik képmutatóak és az arcodba hazudnak? a hivatásos Jó Mbereket, akik kényszeríteni akarnak egy másik életstílusra? itt a következő Trombi reagál, amiben elküldjük őket a picsába!” – harangozta be manipulált felvételeket tartalmazó videóját a megafonos Trombitás Kristóf, aki egy érdekes megfigyelését is megosztotta követőivel: Észrevettétek, hogy a libsi lapokban minden évben az évszázad legmelegebb nyara van? https://hvg.hu/itthon/20260329_16-ev-ner-media-melypontok-best-of-kozteve-tv2-kesma-origo2023-at írunk, ekkorra már több szólamon játszva próbálták hitelteleníteni mindazokat Orbán univerzumában, akik lépeseket sürgettek klímaügyben: már nemcsak zöld félnótások vagy sorosista összeesküvők formájában jelentek meg, hanem az ő narratívájuk szerint az alapvető életmódunkat fenyegették:„A klímaváltozás örve alatt olyan radikális átalakításokat tervez a messianisztikus küldetéstudattól megrészegült globális arisztokrácia, amely alapjaiban remegteti meg a nyugati világot, annak életformáját, az emberi és társadalmi viszonyait.” Ezzel a szöveggel osztotta meg a megafonos Kötter Tamás Facebook-oldalán a Mandiner cikkét. Utóbbi írás szerint a C40 nevű „Soros György által támogatott szervezet be akarja tiltani a marhahús és a sajt fogyasztását, az embereket pedig arra köteleznék, hogy évente csak három ruhát vásároljanak” – rögzítette a Lakmusz annak a jelenségnek az egyik példáját, ahogy a Fideszhez köthető csatornák a klímaaktivisták ellen hergelték a közvéleményt mindenféle dezinformációk terjesztésével.Így tett mások mellett a Patrióta nevű csatorna influenszere, Szarvas Szilveszter is, aki TikTok-videója nyitányaként bejelentette,Már a pizzát is betiltanák a balosok a klímaváltozásra hivatkozva.Vagy éppen a Patrióta másik arca, Ibolya Csenge Gabriella, aki azzal gúnyolta Greta Thunberget, hogy a klímaaktivista egy öt évvel ezelőtti Twitter-bejegyzésében idén júniusra jósolta a világ elpusztulását a klímaváltozás miatt.A fenti állítások valóságtartama körülbelül annyi volt, mint amikor Orbán Viktor tavasszal megállapította, hogy meg fogják nyerni a választást, amiből annyi végül is beigazolódott, hogy áprilisban választást rendeztek.Nagy megfejtései voltak a NER konzervatívabb arcát megjelenítő Sajtóklubnak is, ahol Bencsik András például egy focilabdával illusztrálta, miért nem nagy probléma, hogy napok óta erdőtüzek pusztítanak az Amazonas-medencében, hiszen még az egész brazil esőerdő égne is, az is csak egy kisebb cikkelynyi felületnek felel meg a labdán, szóvaltalán nem kellene ilyen rémülten jajveszékelni. https://streamable.com/e7q43Igaz, ebben a szellemi műhelyben a világjárvány kitörésének küszöbén is lerántották a leplet a koronavírusnak nevezett médialufiról. https://coub.com/view/2ajzez https://coub.com/view/2ajyii https://coub.com/view/2ajyrzPersze Orbán Viktor egykori kedvenc újságját, a Demokratát főszerkesztő Bencsik még így is egészen más ligában focizik, mint Orbán Viktor új igeforrása, a Vadhajtások, aminek ez volt a reakcója a mostani energiaválságra:„Mindenki szóljon a szomszédjának, holnaptól ismét klímák indulnak. Legutóbb is felhívtuk Magyarország lakossága figyelmét, jól is sikerült. Majdnem lerohadt az ország. Szóval holnaptól klíma és fagyasztó, azt állítsátok -35 fokra. Köszi.”Nyitókép: MTI / Benko Vivien Cher
Bezzeg Orbánék milyen jól felkészítették az országot
Néhány példa arra, hogyan viszonyult a NER a klímaváltozáshoz és a most tapasztalt energiaválság megelőzéséhez.














