Az árfolyama csökkent, a tőzsdei forgalma kilőtt a Mészáros Lőrinc-féle Opus Global Nyrt. részvényeinek kedd délelőtt, miután a cégcsoport értékpapírjait egy fokozattal (BB-ről BB mínuszra) leminősítve befektetésre nem ajánlott, vagyis bóvli kategóriába sorolta a cég értékpapírjait a Scope Ratings GmbH független hitelminősítő – szúrta ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) adataiban a 444.A leminősítés bejelentésének napján a cég részvényeinek értéke a reggeli 359 forintosról estére 351-re csökkent, a tőzsde keddi nyitását követően azonban az áresésnél látványosabban változott az immár bóvli papírok kereskedésének dinamikája. Az első 20 percben ugyanis közel 48 ezer Mészáros-részvény cserélt gazdát, ami több, mint kétszerese az utolsó 30 nap azonos idősávra vonatkozó átlagának (az durván 21 ezer). Azóta az adás-vételek üteme is visszaesett: fél négy után pár perccel még mindig csak 204 808 tétel tranzakciójánál tartott az Opus napi forgalma, szemben az utóbbi harminc nap azonos időszaknak 420 895 tételével. Közben az árfolyama továbbra is 350 forint körül alakul, bár délután már egy 347 forintos mélypontra is benézett, amikor éppen 10 ezer értékpapír cserélt gazdát. https://hvg.hu/gazdasag/20260803_junius-koltsegvetes-allamhaztartas-sztradakoncesszio-koncesszios-dij-ebxA független minősítő értékelésénél természetesen erősebb hatással volt az Opus papírjainak értékére maga az áprilisi választás, ami egy rövid időre 300 forintra ejtette le az árfolyamot, az egy hónappal korábban még 408 forinton állt. Vagyis a tőzsde szereplői a minősítés nélkül is jó időben beárazták a cég kilátásait, amelyet utólag a Scope Ratings is megerősített.Érdekesség azonban, hogy az Opus visszaesése közben az ugyancsak Mészároshoz köthető MBH Bank részvényei – amelyek ára április 12 után szintén csökkent, de július második harmadától kezdve relatíve és kissé erősödött – is kiugró forgalmat mutattak kedden: délelőtt mintegy 401 ezer részvény cserélt gazdát 2700 forintos árfolyamon, ami összességében csaknem 1,1 milliárdos forgalmat jelent. https://hvg.hu/itthon/20260803_meszaros-lorinc-mavir-energia-fogyasztasNyitókép: HVG / Túry Gergely