Kereki Judit, kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár az óvodavezetőknek küldött levelében azt írta, hogy a hőkupola miatt a köznevelési törvény alapján az óvodákban rendkívüli zárva tartást lehet elrendelni. Tekintettel arra, hogy a legtöbb intézmény még nem rendelkezik légkondicionáló berendezéssel, illetve a korábban jelzett ajánlásban szereplő egyéb technikai eszközökkel, vagy módszerekkel sem lehet a csoportszoba hőmérsékletét megfelelő hőfokra csökkenteni, a harmadfokú hőségriasztás idejére az intézmény igazgatója rendkívüli zárva tartás elrendelésével mérsékelheti a hőség okozta nem kívánt egészségi állapotok (rosszullét, hőguta) kialakulásának kockázatát mind a gyermekek, mind az óvodai dolgozók körében.-tette hozzá, majd hangsúlyozta, hogy a „rendkívüli zárva tartás elrendelésének mérlegelésénél kérem, mindenképpen egyeztessenek a dolgozó szülőkkel gyermekeik felügyelete kapcsán.”A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület posztjában arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy a csoportszobákban a hőmérséklet gyorsan elviselhetetlenné válik. Kollégáink mindent megtesznek a gyermekek biztonságáért, de van egy fizikai határ, amit már Ők sem tudnak megoldani! A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület nevében arra kérjük Önöket: ha megtehetik és meg tudják oldani, a legforróbb napokon NE vigyék óvodába a gyermeküket!-hangsúlyozták, majd hozzátették, hogy tudják, hogy a szabadságok beosztása és a munkahelyi kötelezettségek miatt ez óriási logisztikai feladat a családoknak. Ezen kívül felhívták a figyelmet arra, hogy minden egyes gyermek, aki otthon a hűvösben maradhat:Biztonságban van a hőgutától és a kiszáradástól.Csökkenti a bent lévő csoportok létszámát, így a klíma nélküli termek talán lassabban melegszenek fel.Segíti az óvodapedagógusokat, hogy a bent maradó gyermekekre maximális figyelmet fordíthassanak.Az Eduline-on emellett korábban beszámoltunk arról, hogy a hőkupola miatt az augusztus 8-ra átszervezett munkanapot lehet, hogy eltolják. A témával részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.Javaslat érkezett az augusztus 8-i szombati munkanap elhalasztására A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a kánikula és az energiaválság miatt ágazatokon átívelő javaslatcsomagot fogalmazott meg.
Rendkívüli zárva tartást rendelhetnek el az óvodákban a hőség miatt
Mielőtt elrendelné az adott óvoda igazgatója a zárva tartást, egyeztetnie kell a szülőkkel.








