Hiába próbálkoztak a gondozók hűtéssel, vitaminokkal, infúzióval, nem tudták megmenteni az állatokat.

Három oroszlán is elpusztult egyetlen hét leforgása alatt a tokiói Tama Állatkertben, valószínűleg a hőség miatt – írja a BBC. A boncolási eredmények alapján a 3 és 15 év közötti állatok hőgutát kaphattak, kiszáradást és szervi elégtelenségeket is igazoltak náluk.Elsőként az egyik hároméves nőstényoroszlán produkált tüneteket: az egyik nap még csak étvágytalan volt, de másnap már felállni sem tudott. A gondozók előbb hűtéssel próbálkoztak, majd vitaminokkal és infúzióval, de az állat végül elpusztult. Két társa néhány nap eltéréssel követte.Az állatkert azt közölte, hogy további hat oroszlánjuk jól bírja a hőséget, ám három rossz állapotban van és nem tud lábra állni. Négy oroszlánon már a javulás jeleit tapasztalják. Hozzátették, hogy bár már tavaly nyáron is volt negyven fokot meghaladó hőség, ilyenre még nem volt példa. https://hvg.hu/itthon/20260804_idojaras-hoseg-kanikula-voros-veszelyjelzesAz itthon is tomboló forróság a magyar állatkerteket is kihívás elé állítja. A Fővárosi Állat- és Növénykert hétfőn arról posztolt, hogy az energiatakarékosságnak részükről egyértelmű határa van: az állatok biztonságát szolgáló szellőztető-, hűtő-, vízforgató és egyéb életfenntartó rendszerek működését nem korlátozhatják, hiszen azok számos faj számára az életfeltételeket biztosítják.Az extrém hőség miatt egyebek mellett gyakrabban ellenőrzik az állatok állapotát, az ivóvízellátást, a medencék és dagonyák biztosítását, a belső terek hőmérsékletét, és árnyékolással, párásítással, vízpermettel, fürdési lehetőséggel, hűtött pihenőterekkel és magas víztartalmú takarmánnyal is próbálnak segíteni rajtuk.Hozzáteszik: a biztonságos állattartáshoz nem szükséges fogyasztást ugyanakkor átmenetileg visszafogják, a legkritikusabb időszakban ezért 17 órától lekapcsolják a beltéri látogatóterek hűtési rendszereit. A látogatókat egyúttal arra is kérik, hogy bár a kert nagyobb része árnyékos, lehetőség szerint a délelőtti órákban jöjjenek, hozzanak magukkal újratölthető kulacsot és rendszeresen tartsanak pihenőt.