Véget ért a frakciók egyeztetése, ezt követően Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter együtt állt ki a sajót képviselői elé a Sándor-palotában.
Az egyeztetést összehívó Forsthoffer Ágnes kezdte a tájékoztatót: mindenekelőtt rögzítette, hogy nem azért hívta össze a frakcióvezetőket ma, hogy bárkinek fel kelljen adnia az ideológiai elveit, hanem azért, mert az országba súlyos helyzet állt elő, ami a politika felett áll. Továbbá emlékeztetett, hogy az extrém időjárás miatt ezen a héten elmarad a parlamenti ülés, ezért szeretett volna lehetőséget teremteni a frakcióvezetőknek, hogy kérdéseket tehessenek fel a miniszterelnöknek.
Magyar Péter vette át a szót ezt követően. Köszönetet mondott Forsthoffernek, illetve kiemelte ő is, hogy a mostanihoz hasonló krízishelyzetekben félre kell tenni a pártpolitikai csatározásokat. Magyar azt mondta, nagyjából ugyanazt mondta el a frakcióvezetőkenek, talán kicsit részletesebben, amelyeket eddig is megosztott a közvéleménnyel. Elmondása szerint ugyanakkor igyekezett külön kitérni azokra a területekre, ahol érzéseik szerint az ellenzék félrevezető híreket oszt meg.
Aki ilyen nehéz helyzetben dezinformációkat terjeszt, szándékosan politikai vagy más érdekből hazugságokat terjeszt, zavart kelt, akadályozza a védekezést vagy a védekezés hatásfokát, neadjisten pánikot kelt, az mindent tesz, csak azt nem, amiért a választók odaküldték. Az nem a hazát szolgálja









