A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. július végén nettó 24,18 millió forintos kikiáltási áron hirdette meg a Bászna Gabona Zrt. 465 tonna tritikáléját, a 275 tonna napraforgóért pedig nettó 44 millió forintot kért. Mindkét árverés eredménytelenül zárult, így újra nekifutnak: ezúttal a becsérték 80 százalékának megfelelő minimáláron: a tritikálénál 19,345 millió, a napraforgónál 35,2 millió forintról indul a licit. A tényleges elszámolás a kitároláskor végzett mérlegelés alapján történik. A második körös árverések augusztus 5-én kezdődnek, és augusztus 15-én zárulnak.A Bászna Gabona tavaly év végén került fizetési válságba, miután tízmilliárdos nagyságrendű tartozást halmozott fel, a telephelyein tárolt gabonából nagyságrendileg 100 ezer tonnának nyoma veszett. A rendőrség sikkasztás gyanújával nyomoz, az Orbán-kormány pedig az eljárást stratégiailag kiemelt jelentőségűvé nyilvánította, így került a felszámolás az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-hez. https://hvg.hu/kkv/20260114_mosz-kosa-lajos-baszna-gabona-csodKorábban az Átlátszó írt arról, hogy a cég tulajdonosa, Szilágyi Gábor több száz millió forint értékű luxusautókat, főként Ferrarikat gyűjtött. Az autókat egy budapesti mélygarázsban tárolt, vélhetően azért, mert azok Mátészalkán túl nagy feltűnést keltettek volna. A HVG szerkesztőségéhez eljutott fényképek szerint Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és országgyűlési képviselője is beült Szilágyi egyik Ferrari F8 Spiderébe (ez látható nyitóképünkön). A felvétel egy mélygarázs parkolóhelyén készült, ezért abból nem állapítható meg, hogy Kósa vezette-e az autót. Szilágyi gyűjteményében a lap szerint egy 400-600 millió forintot érő Ferrari 812 Competizione és egy Ferrari 296 GTB Hungaroring Edition is volt, utóbbiból mindössze öt készült. Olvasói fotóAz autók év elején eltűntek a mélygarázsból, a lap szerint Szilágyi nagyjából akkor adta el őket, amikor a Bászna Gabona pénzügyi helyzete megjelent a sajtóban. A cél az lehetett, hogy a sportautókat ne foglalják le a cég tartozásainak fedezetéül. Megkérdeztük a felszámolást végző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t, hogy a most meghirdetett gabonatételeken kívül milyen további vagyonelemek értékesítését tervezik, várható-e újabb gabonakészletek, telephelyek vagy más ingóságok árverése, és ezeknek mekkora a becsült értékük.A HVG-hez korábban eljutott fényképek arról is tanúskodnak, hogy Szilágyi Gábor és Kósa Lajos együtt hajóztak egy Hanse 588 Mivasa vitorláson.Olvasói fotóA Bászna Gabona alapítói édesapjuk révén távoli rokonai Kósa Lajosnak: korábban a cég tulajdonosa volt Kósa Karolina Éva, a politikus testvére, valamint a Méker Kft. is, amelynek a Szilágyi fivérek mellett Kósa Lajos édesanyja is tagja volt. A Kósa család 2021-ben kiszállt a vállalatból, amely indulásakor 500 millió forint állami támogatást kapott.A cég gabonafelvásárlással, -kereskedelemmel és -tárolással foglalkozott, termelőktől és kereskedőktől is vett át gabonát, illetve jelentős mennyiségű terményt tárolt a telephelyein. A cég nagyon gyorsan növekedési pályára állt: olcsóbban kombájnoltak, mint mások, olcsón adták az inputokat, a tőzsdei áraknál drágábban vásároltak, és mindenkinél olcsóbban adtak el. Egyre több gazdálkodó szerződött velük, és gyorsan jöttek az agrártámogatások is. Tavaly egyre több partner jelezte, hogy nem jut hozzá sem a pénzéhez, sem a tárolásra átadott gabonájához. Az egyik legnagyobb károsult, az UBM Csoport közlése szerint több mint 34 ezer tonna gabonának veszett nyoma. Az Orbán-kormány külön kárrendezési programot hirdetett a károsult gazdálkodóknak: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 581 kérelmező javára összesen 6,531 milliárd forint kifizetéséről hozott pozitív döntést, amiből február végéig 6,021 milliárd forintot már folyósított a Magyar Államkincstár.Idén a Bászna Sertés Zrt. és a Bászna Takarmány Kft. is felszámolás alá került, erről itt olvashat bővebben: https://hvg.hu/kkv/20260623_birosag-felszamolas-baszna-sertes-baszna-takarmany-kosa-lajos-rokonNyitóképünkön Kósa Lajos látható. HVG / Olvasói fotó
Nyomott áron próbálják elsózni a csődbe ment Bászna Gabona terményeit
Kósa Lajosról olyan fényképek készültek, amelyeken Szilágyi egyik Ferrarijában ül, illetve együtt hajózik a vállalkozóval.







