A Clipper Endeavor az 1950-es évek elején – Fotó: Pan Am Historical FoundationVészkijárat a gép oldalán, az oxigénmaszkot így és úgy kell feltenni, a sárga, önfelfújó mentőmellény pedig a következőképp működik – aki sokat repül, az talán már el is tudná mutogatni az univerzális biztonsági koreográfiát, amit minden felszállás előtt demonstrálnak a légiutas-kísérők. Ez a bemutató ma már minden járaton lemegy, de ahogy sok biztonsági intézkedés esetében, ennek a bevezetéséhez is egy légi katasztrófa kellett.A Pan American Airways (röviden és ismertebb nevén Pan Am) Clipper Endeavor nevű gépe 1952 áprilisában szenvedett balesetet váratlan technikai problémák miatt. A fedélzeten tartózkodó 69 ember közül mindössze 17 élte túl az esetet. Sokan a géppel együtt süllyedtek el, pedig ha megfelelően tájékoztatták volna az utasokat, hogy mi a teendő egy balesetnél, akkor nem lett volna ennyire rossz az arány.A Clipper Endeavor esete repüléstörténeti szempontból is fontos, mert létfontosságú biztonsági intézkedést vezettek be miatta. Hiába volt ekkora hatása, 74 éven keresztül nem tudták biztosan, hol vannak a roncsok – ebben most sikerült áttörést elérni.Hamar reagáltak a hibára, de nem tudták elkerülni a vízbe csapódástEgy Douglas DC–4 típusú gépről van szó, ami Puerto Ricóból tartott New Yorkba 1952. április 11-én. A fedélzeten 64 utas és 5 fős legénység utazott. Alig két perccel a felszállás után a gép már az óceán felett repült, ekkor érzékelték először, hogy reng az utastér. A gép hamar visszafordult a szárazföld felé, de a reptérig már nem jutott el. Nem sokkal a rázkódás után mindkét jobb oldali hajtómű leállt, a repülő pedig egyre veszített a magasságából.Az utasok tudták, hogy valami nagy baj történt, de azon kívül, hogy az egyik pilóta előjött a gép orrából, és angolul kiabált nekik valamit, semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Az angol kiabálással sem voltak előrébb, mert a legtöbben spanyolul beszélő helyiek voltak. Juan Cruz Nieves 17 éves volt, és életében először repült egy barátja társaságában. „Robbanásszerű hangokat hallottam a hajtóművek felől. Erre a repülő meredeken zuhanni kezdett, és tudtam, hogy a vízben fogunk landolni, úgyhogy előszedtük a barátommal a zsebekben lévő mentőmellényeket” – emlékezett vissza később a fiatal fiú. A mellények ugyanis a fejtámlákon voltak elhelyezve, az üléshuzat zsebeiben.A pilótáknak sikerült viszonylag jól landolniuk a vízen. Bár egyes utasok kisebb sérüléseket szenvedtek a vízbe csapódáskor, és eluralkodott a pánik, ekkor még mindenki élt. A repülő maga viszont súlyosan megrongálódott: leszakadt a gép farka. Ezt a pilóták már csak akkor vették észre, amikor az ablakon kinézve látták, hogy a darabok elsodródnak mellettük. Innentől két, legfeljebb három perc kellett ahhoz, hogy elsüllyedjen a gép.Az utasok teljesen tanácstalanok voltak, hogy mit kéne tenniük. Nem tudták, hogy merre vannak a vészkijáratok, a mentőmellények hollétéről pedig sokaknak fogalmuk sem volt. Juan és a barátja egy lánnyal együtt ült, a mögöttük lévő sorban pedig egy stewardess volt. Látták rajta a mentőmellényt, ezért is vették fel a sajátjukat. Amint landoltak a vízben, hármuknak sikerült kinyitniuk egy közeli ajtót, és kiúsztak. Juan ezután elvesztette az eszméletét, és nem is emlékszik rá, hogy ki mentette meg végül.Egy másik túlélő szerint egy légiutas-kísérő nyitott ki nekik egy vészkijáratot, de onnan többen is mentőmellény nélkül úsztak ki. A vízfelszín felett viszont többméteres hullámokkal kellett megküzdeniük, a víz alatt pedig attól tartottak, hogy cápák portyázhattak. Egyesek nem is merték elhagyni a gépet. „Próbáltam megragadni az unokatestvéremet, és kirángatni őt, de hisztérikus volt, és nem volt hajlandó kijönni” – mondta később egy túlélő nő. Egy férfi a 6 hónapos kisfiával kiúszott ugyan, de a hullámok elsodorták a karjából a kicsit.Az első mentőrepülő 6 percen belül a helyszínen volt, de a víz tele volt cápákkal. A mentésre érkezett gép másodpilótája látta Juant és a barátját a vízben, de amikor kiúszott értük, megtámadta egy cápa, és csak rugdosással tudta elijeszteni. A parti őrség kiérkezésekor lövésekkel tudták elriasztani a cápákat. Végül a legénység 5 tagját, valamint 12 utast sikerült kimenteni.Az eset után az amerikai hatóságok kötelezővé tették a légitársaságoknak, hogy a kereskedelmi járatokon felszállás előtt tájékoztassák az utasokat, hogy merre vannak a vészkijáratok és a mentőmellények a fedélzeten.Nem fogják kiemelni a roncsotRuss Matthews tengerész felfedező és történész először 2019-ben kezdett érdeklődni a katasztrófa iránt. Megdöbbentette, hogy a Clipper Endeavor története eltűnt a közemlékezetből, miközben a repüléstörténet egyik meghatározó eseményéről van szó. Közben viszont érthető is volt a dolog: 1952-ben nem állt rendelkezésre megfelelő technika a tengerfenéken a roncsok felkutatásához. Persze voltak körülbelüli becslések arra, hogy hol süllyedt el a gép, de a roncs 74 év alatt odébb is sodródhatott, így biztosat nem lehetett tudni.Matthewsnak a roncsok felkutatására indított expedícióját a Légi és vízi örökség Alapítvány (Air/Sea Heritage Foundation) vezette a Discovery Channel Expedition Unknown című műsorával és számos más szervezettel együttműködve. Matthews 6 éve azzal kezdte a munkát, hogy összerakta a repülőgép utolsó pillanatait az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalának korabeli jelentései alapján. Átnyálazták a Puerto Ricó-i vizsgálat jegyzőkönyveit is – ebben szerepelt Juan tanúvallomása.Aztán átvizsgálták azt a térképet is, amit a két pilóta rajzolt meg a balesetről, majd ezt összevetették a meteorológiai adatokkal. Ez segített leszűkíteni a keresési területet. 2024-ben már egyszer kimentek a helyszínre, hogy szonárral átkutassák a becsapódás helyszínét és környékét, de akkor le kellett állítani az expedíciót a rossz időjárás miatt.Most nyáron viszont újra elindultak, mert a katasztrófa 75. évfordulója előtt meg akarták találni a roncsokat. Hamar eredményeket értek el, ehhez egy véletlenre is szükség volt. A CNN szerint szerint éppen akkor, amikor a csapat a helyszínen vizsgálódott, a környéken volt egy olyan kutatóhajó is, ami a világ egyik legmodernebb szonárrendszerével van felszerelve. A hajó legénysége beleegyezett, hogy ha már ott vannak, akkor két napon át kisegítsék a kutatókat, és leküldték a víz alatti drónjukat is.Június első napjaiban a teljesen önjáró szerkezet 30 órán át fésülte át a 600 méter mélyen lévő tengerfeneket. Amikor az első merülés után feljött, a készített képein azonnal látszott egy repülőgép törzse és farka. Matthews és csapata ujjongva fogadta az eredményt. „Mindannyian megdöbbentünk, és örülünk ennek a felfedezésnek, de meg kell emlékeznünk arról is, hogy mi is történt ezen a helyen annyi évvel ezelőtt” – mondta Matthews.A jobb felbontású fényképek megerősítették, hogy valóban a Clipper Endeavor roncsairól volt szó.A Pan Am logója és a repülőgép neve még mindig látható volt a gép törzsén. A futóművek szinte teljesen épen kivehetők voltak a fotókon. „Hatalmas élmény első sorból figyelni egy ilyen expedíciót, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy részesei lehettünk” – mondta Josh Gates, a Discovery műsorvezetője. Ő is a kutatóhajó fedélzetén tartózkodott, amikor megtörtént a felfedezés. A sztori részleteiről a műsorában fognak beszámolni ősszel.Az viszont már most kiderült, hogy nem tervezik kiemelni a roncsokat, és nem is akarják őket megpiszkálni. A helyszín lényegében az áldozatok végső nyugvóhelye is, minden bizonnyal kegyeleti okokból sem akarják megfelelő előkészítés nélkül megzavarni.A BBC szerint a mostani felfedezés viszont így is új reményt adhat más, feltehetően az óceánba zuhant, de régóta nem talált repülőgépek, például a Malaysia Airlines 370-es járatának ügyében. Közben pedig az Air/Sea Heritage Foundation próbál tárgyalni a Puerto Ricó-i vezetéssel arról, hogy a közelben épüljön egy emlékmű az 52 áldozat tiszteletére.„Ha ma repülőgépre szállsz, a Clipper Endeavorral és utasaival történtek miatt érezheted magad nagyobb biztonságban”– mondta Gates. A csapat közleménye szerint a felfedezés után felvették a kapcsolatot azzal a két túlélővel is, akik ma is élnek, illetve az áldozatok hozzátartozóit is értesítették.Az egyik ismert túlélő, egy most 102 éves egykori ápolónő. Állítólag ő volt az egyik utas, akinek sikerült kinyitnia egy ajtót, és ezzel többek életét is megmentette. A másik ma is élő utas akkoriban még csecsemőkorú volt. Mindketten nagyon meghatódtak és hálásak voltak, amikor megtudták, hogy a roncsot végre megtalálták – mondta Gates a CNN-nek.