Bemutatták annak a dokumentumfilmsorozatnak az első két részét, ami korábban Hankó Balázs nyilatkozata alapján Fásy Zsüliett nevével került be a hírekbe. Később aztán tisztázódott, hogy Fásy Zsüliett cége, a Zsam-Art Production Szolgáltató Kft., a Munkácsy művészeti misszió égisze alatt megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére kapott 101 millió 600 ezer forintot, a szóban forgó dokumentumsorozatban pedig csak alvállalkozó volt a Fásy családhoz kötődő két cég.

Kéz, Szív, Lélek címmel készült dokumentumfilmsorozat a Békés megyei festőművészt, Corvus-Kora Róbertet és a monumentális méretű, történelmi témájú festményeit mutatja be.

Fásy Zsüliett 10 éve vágóként dolgozik, a tanulmányai is ilyen irányúak voltak, ezáltal kapott megbízást a cége, mint alvállalkozó, írja a Blikk. A lap azt is megtudta, hogy

munkabére 2 millió forint volt a több hónapos munkája után.

A dokumentumfilm-sorozat első és második része a lap szerint 65 millió plusz áfa összegből készült el. A zenész-előadóművész Jankai Béla, aki rendezőként jegyzi a filmet, így nyilatkozott Fásyval kapcsolatban: