Robert F. Kennedyt nem kell meggyőzni az oltások visszaszorításáról, az amerikai egészségügyi miniszternek mégis lassítania kellett a vakcinák elleni hadjárat tempóján. A Fehér Ház nemrég ugyanis kénytelen volt felfüggeszteni az oltási rend módosítását, miután a közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy ez a téma hátrányt jelentene a félidős választásokon.Az amerikai elnök azonban a Wall Street Journal szerint úgy is kitart az oltások csökkentése mellett, hogy az népszerűtlen az amerikaiak körében. A lap szerint Donald Trump azzal nyomasztja Kennedyt, hogy faragjon még többet a gyerekkori oltások bevett ütemtervén. https://hvg.hu/elet/20190305_Az_oltasellenesek_ervei_megint_leket_kaptakA Wall Street Journal szerint az elnöki nyomásgyakorlás hátterében Trumpnak az a reménye áll, hogy az öröksége része lesz az „autizmus enyhítése”. Az elnök a választási kampányban is beszélt arról, hogy az autizmus „teljesen kezelhetetlenné vált”, és az oltásokat „kisebb adagokban, hosszabb időtartam alatt” kellene beadni.Trump már 2014-ben is rendszeresen posztolt a közösségi médiában az oltás és az autizmus közötti, már rég cáfolt összefüggésekről, a Truth Socialon közzétett bejegyzéseiben pedig a közelmúltban azt szorgalmazta, hogy az oltásokat bontsák szét egyes összetevőkre, és egyes gyermekkori oltásokat több mint egy évtizeddel halasszák el.Ugyanakkor tucatnyi tanulmány kimutatta, hogy nincs összefüggés az oltások és az autizmus között.Paul Offit, a philadelphiai gyerekkórház orvosa szerint Trump a világ legbefolyásosabb oltásellenes aktivistája, akinek a kanyaró és más halálos betegségek hirtelen terjedése nagyobb valószínűséggel lesz az öröksége, mint az autizmus megértésében elért előrelépések. https://hvg.hu/360/20250719_kanyaro-oltas-pulse
Donald Trump totális háborút indítana az oltások ellen
Van olyan szakértő aki szerint emiatt a kanyaró és más halálos betegségek hirtelen terjedése lesz az öröksége.









