Szignifikánsan hagyományosabb genderattitűdöket vallanak azok, akiket inkább vagy kizárólag az édesapjuk nevelt fel, illetve azok, akik inkább fiúbarátokkal vették körbe magukat gyermekkorukban – derült ki az Europion reprezentatív felméréséből. A kutatás során a válaszadóknak 10 különböző állítást fogalmaztak meg a gendervita különböző aspektusaival kapcsolatban, az állításokkal való egyetértés szintjét pedig 1–5-ös skálán kellett a válaszadóknak osztályozniuk.Az értékelések eloszlása erősen témafüggő, de összességében mégis inkább az rajzolódik ki, hogy a többség (helyenként abszolút, helyenként relatív értelemben) inkább a modern genderattitűdök mellett tesz hitet.A nemek közötti bérkülönbségeket a munkaerőpiacon például a magyarok 73 százaléka igazságtalannak tartja;a házimunkában való egyenlő teherviseléssel is 68 százalék egyetért;a nemek parlamenti és egyéb vezető intézményekben való arányos képviseletét 68 százalék tartják fontosnak. A válaszadók fele természetesnek tartja, hogy inkább a nőknek szakad meg a karrierjük a gyermekvállalás miatt, és 31 százalék szerint a #metoo mozgalom túl messzire ment (és csak 17 százalék szerint nem ment túl messzire);30 százalék pedig azonosulni tud azzal a sztereotípiával, hogy a férfiak inkább a reál, a nők inkább a humán területeken erősek (és csak 26 százalék nem ért vele egyet). A nőket érő erőszak kérdésében is viszonylag széles körben tetten érhető az áldozathibáztatás: minden negyedik magyar szerint „a nők is felelősek azért, ha szexuális bűncselekmény áldozatává válnak”, és a válaszadóknak csak kevesebb mint a fele (46 százaléka) utasítja el határozottan ezt a narratívát.A kutatás szerint a férfiak – korosztálytól függetlenül – hagyományosabb genderattitűdökkel rendelkeznek, mint a nők. Az egyéb nemzetközi kutatások is azt mutatják, hogy a nemek közötti különbség a genderattitűdökben a fiatal generációk (különösen a 30–39 évesek) körében markánsabb.A felmérés alapján a Tisza Párt szavazói modernebb elveket vallanak genderkérdésekben, mint a Fidesz-párti voksolók. https://hvg.hu/elet/20260601_median-lmbtq-jogok-felmeres