Elfogadhatatlan, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét – jelentette ki a román államfő.

Újabb, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F-16-os harci repülőgépe a Fekete-tenger fölött, Sulina térségében, írja az MTI.Nicusor Dan román államfő vasárnapi Facebook-bejegyzésében kiemelte: a legfőbb ügyészség vizsgálata szerint az első, péntek reggel lelőtt drón olyan Shahed típusú eszköz volt, amelyet Oroszország használ az Ukrajna elleni agressziós háborújában. Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Oroszország továbbra is megsérti Románia légterét, amely egyben a NATO és az Európai Unió légtere is. Az ilyen cselekedetek elfogadhatatlanok, és szövetségeseinkkel együtt a legnagyobb komolysággal kezeljük őket– szögezte le a román elnök. A román védelmi minisztérium (MAPN) közleménye szerint a Románia felé közeledő drónt 10 óra 13 perckor lőtte le a légierő F-16-os harci repülőgépe, 12 kilométernyire észak-keletre Sulina városától, amint a célpont átlépte a román parti vizek határát. A pénteken és szombaton lelőtt drón után a mostani már a harmadik volt, amelyet az utóbbi 48 órában lelőttek Románia légterében. A MAPN összesítése szerint az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország több mint 100 légitámadást intézett a Románia közvetlen közelében lévő, az Duna-deltában található ukrán folyami kikötők ellen, ezek során az orosz drónok 33 alkalommal sértették meg Románia légterét.Nyitókép: illusztráció