A Fidesz által létrehozott választási rendszert okolta a Mi Hazánk elnöke szombaton, amiért „önkényuralmi rendszert” építhet ki a Tisza Párt az országban. Toroczkai László – aki Orbán Viktort nemrég még államférfinak és történelmi személyiségnek nevezett – a volt kormányfő tusványosi beszédére reagálva azt írta: a volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből. A politikus hiányolta, hogy Orbán nem beszélt saját hibáiról.

Tény, hogy önkényuralmi rendszer épül egy olyan országban, ahol megerőszakolják az Alaptörvényt, majd fenyegetik, végül kirúgják a köztársasági elnököt, alkotmánybírókat, vagy éppen az Állami Számvevőszék elnökét. Tény, hogy állampártot hoznak ott létre, ahol a népképviselet példátlan korlátozásával az ellenzék jelentős részét egyszerűen kizárják a választásokból

– írta.

A politikus szerint Orbán Viktor ugyanakkor azt nem tette hozzá: a Fidesz kreálta azt a választási rendszert, amely ezt lehetővé teszi, amely alapján 53 százalékos győzelemmel alkotmányozni lehet. Toroczkai László közölte, a Fidesz bukásának a kevélység volt az oka, amely abból a rossz szemléletből fakadt, amely előnyben részesítette az elitista, urizáló, opportunista embereket az ideákban mélyen hívő mozgalmárokkal szemben. Ebből lett a rongyrázás, a teljes államigazgatást is egyre inkább eluraló kontraszelekció, a korrupció. És ez kreálta Magyar Pétert is – írta a politikus, hozzátéve, Orbán Viktor legalább elnézést kért amiatt, hogy valójában ők hozták létre Magyar Pétert.