Orbán szerint nekik nem a miniszterlnökkel van dolguk – mondta ezt annak a gondolatnak a végén kuncogva, hogy régen jókat nevetett azon, hogy Amerikában pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak vetették aláa hatalomba készülő elnököket, de elnézve, mi van most Magyarországon, már nem nevet.
Orbán úgy folytatta, amivel dolguk van többek között, hogy fel kell lépniük a hazugságok ellen. Ilyen hamis állítás volt az, hogy a Fidesz ki akart lépni az Európai Unióból. És az is egy hamis állítás volt Orbán szerint, hogy az ő kormánya orosz érdekeket szolgált volna. Ezzel szemben a Fidesz-kormány szerinte mindig a magyarok érdekeit nézte – éppen ezért is, ha most kormányon lenne, megvétózta volna a legutóbbi oroszok elleni szakciós csomagot. Nem orosz érdekből, hanem a magyar energiaellátás biztosítása miatt.
Orbán elmondta még, világossá kell tennniük, hogy a NATO létfontosságú, de a NATO-n kívüli katonai konfliktusokban joguk van a semlegességhez, és ehhez tartani akarják magukat. Szerinte Magyarország ezt a semlegességet most feladta, és ez egy komoly dolog, mert a háború köszöbön álló eszkalációja potenciális katonai célponttá tették Magyarországot. Kapitális hiba volt ez véleménye szerint.











