Tarr Zoltán szerint már a 2,5 milliárd forintot is meghaladhatja az az összeg, amit a kulturális alap támogatási keretének nyertesei visszafizettek az államkasszába.

Az RTL Híradónak nyilatkozó, társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter korábban azt kérte, azok, akik megkérdőjelezhető módon jutottak pénzhez, inkább küldjék azt vissza.Tarr Zoltán szerint azóta 10-15 százalék került vissza, és úgy gondolja, ahogy újabb ügyek derülnek ki, másban is felmerül, hogy talán érdemes a pénzt azelőtt visszaadni, mielőtt a vizsgálat abba a fázisba ér, hogy őt is megkérdezik.A Fidesz szerint minden a jogszabályok szerint történt, és a Tisza-kormány politikai megfontolásból „üldözi” a támogatások kedvezményezettjeit.„Követeljük, hogy az egy hónapja börtönben tartott volt kormánytisztviselőkkel és a kedden hajnalban letartóztatott Fidesz-frakció munkatárssal szemben folytatott eljárásokra a törvényesség talaján és ne politikai elvárások alapján kerüljön sor, ennek keretében szüntessék meg a valamennyiükkel szemben alkalmazott abszurd és méltatlan kényszerintézkedéseket és személyes szabadságuk korlátozását" – írta a Fidesz-frakció egy csütörtöki közleményében. https://hvg.hu/itthon/20260723_konczos-nora-hanko-balazs-orban-kormany-kulturalis-es-innovacios-miniszterium-nemzeti-kulturalis-alap-letartoztasNyitóképünkön: Tarr Zoltán az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 16-án / HVG / Cabrera Martin