Pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akik az idei általános felvételi eljárásban egyáltalán nem adtak be jelentkezést, vagy ugyan jelentkeztek, de végül egyetlen megjelölt szakra sem kerültek be.Ha viszont felvettek benneteket valamelyik általatok megjelölt képzésre – még akkor is, ha az csak a harmadik vagy negyedik helyen szerepelt a sorrendetekben –, már nem jelentkezhettek a pótfelvételire.Vagyis hiába nem az első választásotok jött össze, ha egy másik megjelölt szakra felvételt nyertetek, nem dönthettek úgy, hogy azt inkább kihagyjátok, és helyette a pótfelvételiben próbálkoztok újra.Ha végül nem szeretnétek beiratkozni arra a szakra, amelyre felvettek benneteket, legközelebb a keresztféléves felvételi eljárásban próbálkozhattok újra, így pedig februárban kezdhetitek meg a tanulmányaitokat.Még vannak kérdéseitek a pótfelvételről? Ebben a cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat – például azt, hogy kik jelentkezhetnek, hány szakot lehet megjelölni, és milyen képzések közül választhattok:Pótfelvételi 2026: itt van minden fontos tudnivaló a jelentkezésrőlElső körben nem sikerült bekerülnötök a kiszemelt egyetemre? Akkor sincs minden veszve: a pótfelvételin lehet még esélyetek.