Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Az Amnesty International Magyarország közleményben kritizálta az új alkotmánybíró megválasztásának jelenlegi menetét. Azt írják, hogy ugyan az Országgyűlésnek 60 napja lenne megválasztani az Alkotmánybíróság (AB) új tagját, a Tisza már július 27-én szavazna.„Hende Csaba utódjának megválasztásánál a konkrét jelölt személyén túl az is fontos lenne, hogy a Tisza végre szakítson az egypárti jelölési és választási módszerekkel is”– írta a szervezet.Hende azért távozott, mert az Alaptörvény 17. módosítása bevezetett egy 12 éves korlátozást, ami miatt már nem felel meg az alkotmánybíraság követelményeinek, ugyanis feltétel, hogy az illető az országgyűlési képviselők választásán is elindulhasson.Az Amnesty szerint semmi nem indokolja azt a sietséget, hogy már jövő hét hétfőn megválasszák az új alkotmánybírót, aki már aznap esküt is tenne. A szervezet úgy látja, hogy azért van a 60 napos határidő, hogy a választást szakmai vita és konzultáció előzhesse meg, hogy a lehető legalkalmasabb ember kerüljön a pozícióba.„A Tisza mostani eljárása még azt a minimális egyeztetést is kiüresíti, amire a jelenlegi eljárási szabályok lehetőséget adnak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanaz az egypárti, szakmai és politikai konzultáció nélküli alkotmánybíróválasztás történik, mint korábban”– áll a közleményben.„Lehet bármennyire kiváló a Tisza jelöltje – és reméljük, az is lesz –, érdemes lenne ebből az elképesztő sietségből visszavenni legalább azokon a területeken, ahol ezt semmi sem indokolja, ráadásul alapjaiban határozzák meg, hogy mennyire lesz sikeres a jogállamiság helyreállítása” – írták. Az Amnesty szerint a 17. módosítás nem orvosolta azt a problémát, hogy egy kétharmados kormány egyeztetés és kompromisszum nélkül adhat új tagot az AB-nak, amin úgy látják, változtatni kéne, hogy a testület valóban ellensúlyként tudjon működni.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek