„Tuzson Bence bukott igazságügyi miniszter most éppen ügyészeket, nyomozókat és bírókat fenyeget, ahelyett, hogy egy jó védőügyvédet keresne” – ennyit üzent Magyar Péter miniszterelnök a fideszes országgyűlési képviselő tusványosi produkciója után.Tuzson a fesztiválon péntek délelőtt arról beszélt, hogy a Tisza önkényuralmának is vége lesz egyszer, és akkor ők mindenkit felelősségre fognak vonni, akik a – Fidesz szerint – törvénytelen eljárásokban részt vállaltak. Szerinte előbb-utóbb felelniük kell a tetteikért azoknak a politikusoknak, bíróknak és ügyészeknek, akik a rendszer felépítésében, „a bosszúállásban és a jogtalanságban” részt vesznek. https://hvg.hu/itthon/20260724_tuzson-bence-tusvanyos-fenyegetes-tisza-bukas-utani-felelossegre-vonas-birak-ugyeszekAbban, hogy a Fidesz bírákat fenyeget, mondjuk sok újdonság nincs. Orbán Viktor poloskázós beszédében is megemlítette őket, Lázár János pedig a kampány alatt beszélt arról, hogy meg kell szabadítani a „tiszás bíráktól” az igazságszolgáltatást. Mindezt azután, hogy minden alap nélkül lejárató kampányok indultak olyan bírák ellen, akiknek a neve állítólag szerepelt a Tisza Párt ellopott adatbázisán – még akkor is, ha közük sem volt hozzá.Magyar Péter ma már egyszer Hankó Balázsnak is üzent, neki az NKA-botránnyal kapcsolatos részletek ismeretében azt mondta, néhány napig még megpróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé, de a tettei következményét senki nem kerülheti el. A Fidesz erre úgy reagált, a miniszterelnök már „nem is titkolja, hogy átvette a nyomozó hatóság és az ügyészség irányítását”.Nyitókép: HVG / Molnár Zsófia