Az összes megkérdezett 25 százaléka szerint volt méltó Sulyok Tamás az államfői posztra, a válaszadók 26 százaléka emlékszik úgy, hogy a Fidesz-kormány idején fontosnak tartotta az állam demokratikus működésnek védelmét. A Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatása szerint

a volt köztársasági elnök munkáját az 1-től 5-ig terjedő skálán 2,3-ra értékelték.Ugyanakkor a magyarok 31 százaléka tart attól, hogy Sulyok Tamás alkotmánymódosítással történt leváltása aláássa a jogállamiságot, kulcsmozzanata lehet az önkényuralmi rendszer kiépítésének. A teljes népesség 60 százaléka nem lát ilyen veszélyt, 9 százalék nem tudott/akart válaszolni.

(Májusban a 21 Kutatóközpont azt mérte, hogy Sulyok Tamásnak még Novák Katalinnál is rosszabb volt a megítélése, akkor a többség a lemondásában bízott.)

A Publicus összegzése alapján a Tisza-kormány módszerével

45 százalék szerint „minden rendben” volt,