Magyar Péter kiposztolt egy találkozót Romsics Ignác történésszel. Az akadémikust Ruff Bálint miniszterrel fogadta a kormányfő.

Magyar az erről szóló közleményében nem említette meg a köztársasági elnöki posztot, de Romsics is azok között van, akinek a neve előkerült a közvéleményben az elmúlt napokban. Ungváry Krisztián például így ajánlotta:

„Most, hogy S. Tamás jelentéktelenségének megőrzésével távozott a hatalomból, felmerül, hogy ki képviselje a magyar nemzet egységét és ki testesítse meg a legelső közjogi méltóságot. Romsics Ignác azt állítja, hogy ő erre nem alkalmas. Biztosan téved. Ezt bátran állítom. Az egyik érve az, hogy erre a pozícióra már idős – ez egészségi és szellemi állapotát tekintve sem igaz. A másik érve az, hogy könnyen indulatba jön. Nos ez relatív, én az óráin egyszer sem tapasztaltam (máskor sem), hogy kiabált volna, azonban most épp arra van szükség, hogy olyan elnökünk legyen, akinek van belső iránytűje, és ha azzal össze nem egyeztethető dolgot tapasztal, akkor ezt ki is tudja nyilvánítani adekvát módon. Biztos sokan vannak, akik azt gondolják magukról, hogy alkalmasak erre a posztra. Szerintem fontos kritérium egy jelölt esetében, hogy ne akarjon elnök lenni. Ignác ennek is eleget tesz. Bár szigorú tanár, de mosolyogni is tud – ezt mutatja a fénykép is. Azt, hogy külföldön is ismert, hogy több világnyelven tárgyalóképesen beszél, hogy szuverén és szerény egyéniség, szinte felesleges is mondanom.”