Fotó: Ajpek Orsi / Telex2025 végén 25 fontos művészt, tudóst, gondolkodót kerestünk meg azzal, hogy meséljenek a Karakternek arról a 2000 után – vagyis az utóbbi 25 évben – megjelent könyvről, ami valami miatt fontos, meghatározó, szemléletformáló, inspiratív lett nekik. Mivel a sorozatnak nagy sikere volt, mi pedig továbbra is kíváncsiak vagyunk, a folytatás mellett döntöttük. Mostantól olyan könyvekről kérdezzük az alkotókat, gondolkodókat, véleményformálókat, amik hatást gyakoroltak az életükre vagy akár meg is változtatták azt.A József Attila-díjas író és grafikus, Marék Veronika válaszával folytatódik a sorozat.„14 éves koromban véletlenül betévedtem egy színházi előadásra. Shakespeare-t játszottak, a Hamletet. Számomra Shakespeare a felnőttek írója volt, aki nagyszerű, de egy gyereknek még felfoghatatlan.Legnagyobb meglepetésemre egy mesébe csöppentem.A helyszín a színes királyi udvar, a hősök a király, a királyné meg egy feketébe öltözött szomorú herceg. A szépséges lány is ott volt, Hamlet szerelme. És jóbarátja, Horatio. Az izgalmas történet egy perc alatt magával sodort. Új, más emberként jöttem ki a színházból.Otthon édesapám könyvrengetegében rábukkantam a Hamletre. Ez a könyv lett akkor a legfontosabb számomra, s az is maradt.Olvasgattam, kívülről megtanultam Arany János gyönyörű szövegeit. Ceruzával aláhúztam azt, ami a legjobban tetszett.És ezek a mondatok végigkísérték az egész életemet.Csak A lét vagy a nemlét kérdése ez címmel ismert monológból idézek röviden:»HAMLET: Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,Zsarnok boszúját, gőgös ember dölyfét,Útált szerelme kínját, pör-halasztást,A hivatalnak packázásaitS mind a rugást, mellyel méltatlanokBántalmazzák a tűrő érdemet:Ha nyúgalomba küldhetné magátEgy puszta tőrrel?«Hányszor vigasztaltak meg ezek a sorok! Beláttam, hogy ötszáz évvel ezelőtt is ugyanazoktól szenvedtek az emberek!És a legkedvesebb mondataim:»HORATIO: De mindez oly csudás, oly idegen!HAMLET: Hát üdvözöld, mint idegent szokás.Több dolgok vannak földön és egen,Horatio, mintsem bölcselmetekÁlmodni képes.«Aztán:»HAMLET: Mi néki Hecuba, s ő Hecubának?«S a végén:»HAMLET: A többi néma csend. (Meghal.)HORATIO: Nemes szív tört meg itt. – Jó éjt, királyfi;Nyugosszon angyal éneklő sereg.«Angyal éneklő sereg, micsoda nyelvi lelemény! Elképesztő. 80 éve szeretettel őrzöm ezt a könyvet.”A körkérdésünkre adott további válaszok ide kattintva olvashatók.
Marék Veronika: Hat évtizede kívülről tudom a Hamlet legszebb részeit
A József Attila-díjas meseírót tizenévesen sodorta el Shakespeare. A Boribon és az Annipanni-sorozat szerzője arról a drámáról mesélt, ami megváltoztatta az életét.










