Tiborcz Istvánhoz kötődő Sofitel-felújítás, Szíjj László afrikai kalandja, bedőlt orosz–magyar vasúti projekt és Észak-Macedóniának nyújtott hitel – Magyar Péter ismertette az ügyeket, amelyekben a Gazdasági és Energetikai Minisztérium tett feljelentést.

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) 4, összesen 1000 milliárd forintos ügyben tett feljelentést csütörtökön – ezt Magyar Péter miniszterelnök jelentette be a sajtótájékoztatóján. „Mind a négy ügy az Eximbank tevékenységét érinti” – árulta el a kormányfő. Az állami tulajdonú, a magyar vállalatok külföldi terjeszkedésének támogatására hivatott intézmény Magyar szerint „több esetben finoman szólva gyanús körülmények között helyezett ki gyanús összegeket”.Az első feljelentés egy 59 milliárd forintos ügyletet érint, amely a Tiborcz Istvánhoz kapcsolódó egykori Sofitel-szálloda helyére tervezett luxushotelt érinti. Magyar szerint az Eximbank két nap alatt hozott döntést egy 145 oldalas igazgatósági előterjesztésről. A projektet még az Eximbank még saját besorolása szerint is magas kockázatúvá minősítette, az igazgatóság több lényeges ponton is felmentést adott a saját, belső szabályaik alól. A minisztérium többek között hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt tett feljelentést. https://hvg.hu/360/20260409_tiborcz-istvan-sofitel-sof-26-property-magantokealap-adossag-eximbankA második ügy a Szíjj László-féle Duna Aszfalt afrikai projektje, amelyet az Eximbank a Magyar Fejlesztési Bankkal összesen 126 milliárd forintos kötvényfinanszírozással támogatott. Az ügylet célja az volt, hogy Zambia és Kongó között gyorsforgalmi autóút, híd és határátkelő épüljön. Magyar kiemelte, hogy mindkét érintett ország a legmagasabb kockázati kategóriába tartozott az Eximbanknál is. A projekt tulajdonosi háttere jelenleg nemzetközi jogvita tárgya. Egyes biztosítékok érvényesítéséhez a kongói kormány hozzájárulása szükséges, a finanszírozás 80 százalékára pedig a magyar állam vállalt kezességet – sorolta a miniszterelnök. A feljelentés tárgya itt hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés gyanúja.A HVG már néhány hete kiszúrta, hogy a Duna Aszfalt tavaly novemberben 400 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket olyan konstrukcióban, amely arra utalt, hogy azokat előre kiválasztott, intézményi vagy szakmai befektetőknek értékesítik. Bár a cégben MNB-s pénz is van, hiába kérdeztük a céget a részletekről: https://hvg.hu/360/20260703_duna-aszfalt-kotveny-400-millio-dollar-mnb-allami-kitettsegA harmadik ügyben egy 576 milliárdos hitelkihelyezés miatt tett feljelentést a minisztérium. A hitelt az egyiptomi állami vasút vette fel, hogy abból magyar–orosz együttműködésben készült vasúti kocsikat vásároljanak, a projektben magyar részről a Ganz-Mávag volt érintett. Az ügyletből Oroszország a szankciók miatt kiszállt, a magyar cég pedig csődbe ment. A teljesítési határidő nemsokára lejár, miközben több mint 200 kocsit még nem szállítottak le, a nem teljesítés kockázatát a magyar állam fizeti – mondta Magyar, aki szerint a társaság ennek ellenére nemrég 10 milliárd forintos osztalékot fizetett a tulajdonosainak. A kudarc a MÁV működését is veszélyeztette a miniszterelnök szerint. Hűtlen, hanyag kezelés és csődbűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést a tárca. https://hvg.hu/360/20240702_magyar-vagon-transzmas-dunakeszi-jarmujavito-vasut-szalay-bobrovniczkyA negyedik feljelentést a GEM az Észak-Macedóniának nyújtott 1 milliárd eurós szabad felhasználású Eximbank-hitel miatt tette, amelyet az állami tulajdonú intézmény 3,25 százalékos kamat mellett adott az általa jelentős kockázatúnak minősített országnak. A hitel 90 milliárd forinttal terheli a magyar költségvetést a kamatkülönbségek miatt, a hitel teljes kockázatát a magyar állam fedezi. Magyar szerint felmerül, hogy az Orbán-kormány a magyar vállalkozások támogatására szánt összegből külföldi politikai szövetségesei hatalmát próbálta erősíteni.Nyitóképünkön Magyar Péter. Fotó: MTI / Bruzák Noémi