Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program, amit használtak.

Egy 18 éves magyar fiatal szerdán délután halálos balesetet szenvedett az ausztriai Innsbruck feletti Nordkette-hegységben – számolt be a helyi sajtó. A háromfős magyar csapat tagjaként túrázó fiatal azután zuhant 150–200 métert, hogy eltévedtek, és úttalan terepen próbáltak leereszkedni.A baráti társaság reggel fél hétkor indult el egy közeli völgyben lévő szállásról, hogy megmásszák a csúcsot. Délután egyórás pihenő után folytatták az útjukat, amihez egy ilyen utakra specializálódott navigációs alkalmazást használtak. Mászás közben azonban leállt a program, így eltévedtek.Úttalan terepen haladtak tovább a 2480 méter magas Kemachers felé, azonban délután negyed négyre 2300 méteres magasságban elértek egy kis fennsíkot, ahonnan visszafordultak. A 18 éves fiatal ekkor, a leereszkedés során zuhant le a meredek, füves és sziklákkal tarkított terepen.Míg egyik társuk azonnal segélyhívást kezdeményezett, a másik leereszkedett a sérültnek vélt harmadikhoz, de annak már nem voltak életjelei. A helikopterrel érkező hegyimentő is csak a halál beálltát tudta megállapítani. A holttestet helikopterrel emelték ki. https://hvg.hu/elet/20240925_Igy-masztunk-fel-a-Mercedesek-es-bunkerek-magassagabol-az-Alban-Alpok-legmagasabbjara-ebx.Nyitóképünk illusztráció: Túrázók a szlovén Alpokban Fotó: HVG /Földes András