Magyar Péter kormánya teljes egészében visszafordítja azt a folyamatot, amit az Orbán-kabinet indított el a Szőlő utcai botrány csúcsán, abban bízva, hogy a javítóintézetek bv alá betagolásával csökkenthetik a politikai károkat, írja a hvg.hu.

A lap megkeresésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) ugyanis azt közölte, hogy

a javítóintézetek tervezetten 2026. őszi hatállyal – a kormányzat ez irányú törekvéseinek eredményeképpen – visszakerülnek a gyermekvédelmi ellátórendszerbe.

Az átadás-átvételi feladatok megszervezése érdekében múlt héten, július 15-én már egy „indító értekezletet” is tartottak a terület korábbi felettes szervével, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal (SzGyF).

Gyurkó Szilvia, a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára a HVG megkeresésére úgy fogalmazott, hogy „nem egyszerű visszaintegrálásról van szó”. A javítóintézetek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartása alá kerülnek, ahol korábban is voltak, de nem ugyanaz a működés folytatódik. Ezért egyeztetnek a javítóintézetek és a BVOP képviselőivel a tapasztalataikról, ahogy fogalmazott, „ez nem egy útnak a vége, hanem egy fejlődési folyamat kezdete”.