Kutatási és lefoglalási céllal érkeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyére 2026. július 21-én. A Szociális és családügyi Minisztérium kommunikáiós főosztályának közleménye szerint a nyomozók lefoglalták a társaság elektronikus dokumentumait.
A NAV Kiemelt Ügyek Osztályának nyomozói egy, a cég feljelentése alapján indult büntetőeljárás miatt mentek ki a helyszínre. Az eljárás a 2018–2020 közötti időszak gazdálkodásával összefüggő költségvetési csalás megalapozott gyanújával kapcsolatos, a nyomozók most a bűncselekmény tárgyi és okirati bizonyítékait, valamint egyéb bizonyítási eszközeit foglalták le.
Fotó:
Lakatos Péter/MTI/MTVA
A közlemény szerint a Családbarát Magyarország Központ korábbi működésében 2020-ban egy ügyvezetőváltást követően több olyan problémára derült fény, amelyek miatt felmerült a szabálytalanságok gyanúja. Egyebek mellett bizonyos támogatásokkal nem, vagy nem megfelelően számoltak el, a dokumentáció hiányos, illetve egymásnak ellentmondó volt, továbbá számos feltűnő adminisztrációs hiba is előfordult.







