Menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrán hadsereg főparancsnokát az ukrán elnök – írja a BBC.Volodimir Zelenszkij néhány nappal azután vált meg Szirszkijtől, hogy Mihajlo Fedorov védelmi minisztere leváltását követően tüntetések kezdődtek országszerte.Bár Fedorov mindössze fél évig vezette a védelmi tárcát, nagyon népszerűvé vált az Oroszországgal háborúban álló országban. Sokan úgy érzik, ő rázta fel a minisztériumot, a korrupció elleni küzdelem vezetőjének, a frontvonalon elért sikerek letéteményesének tekintették.Fedorovnak Julija Szviridenko kormányfővel és a többi kormánytaggal együtt kellett távoznia.Ahogy korábban írtuk, működésének legnagyobb ellenzője Szirszkij volt, az ellentét kettejük között Zelenszkij szerint odáig fokozódott, hogy már szóba sem álltak egymással, hiába próbált közvetíteni közöttük.Az elnök kedd este köszönetet mondott Szirszkijnek azért, hogy 2022-ben, az oroszok teljes körű inváziójának első napjaiban, valamint más katonai hadműveletek során is hozzájárult Kijev, a főváros sikeres védelméhez. https://hvg.hu/360/20260721_kijevi-bomba-mihajlo-fedorov-ukrajna-volodimir-zelenszkij-olekszandr-szirszkijFedorov múlt heti leváltásához az vezethetett, hogy hónapok óta nőtt a feszültség közte és a katonai vezetés között. Ő maga sosem szolgált katonaként, de hatalmas lendülettel látott munkához, és rövid idő alatt ért el jelentős eredményeket. Ő vette rá Elon Muskot, hogy zárja el az oroszok elől a Starlink műholdas internethálózatot, átalakította a beszerzések rendszerét, kitalálta, hogy azok az egységek kapnak több drónt, amelyek a korábbi hetekben több ellenséges katonát és felszerelést semmisítettek meg. Ezzel szembe ment a korábbi gyakorlattal, ám kijevi vélemények szerint az évtizedek óta katonaként szolgáló tábornokoknak fontosabb volt a hagyományos kapcsolati csatornák fenntartása, mint az új, nem lojalitáson alapuló, viszont hatékonyabb megoldások alkalmazása.A HVG-nek nyilatkozó ukrán források a leváltásáról azt mondták: „a katonai lobbi ragaszkodik a pénzhez és a hatalmához. A 35 éves védelmi miniszter elvágta a régi, lojalitáson és néha korrupción alapuló kapcsolatokat, és ezzel nagyon sok lábra lépett rá. A mindössze fél évig hivatalban lévő tárcavezető szélmalomharcot vívott, s végül a túlerőben lévő katonák győztek”.Nyitókép: Volodimir Zelenszkij és Olekszandr Szirszkij helyzetmegbeszélést tartanak 2023. 11. 30-án. Fotó: AFP
Menesztette Zelenszkij az ukrán hadsereg főparancsnokát
Olekszandr Szirszkijt néhány nappal azután menesztették, hogy a vele feszült viszonyban lévő Mihajlo Fedorov leváltása miatt tüntetések kezdődtek.











