Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!„Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait” – írta kedd délutáni közleményében Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.A hír hallatán szerkesztőségünk is megpróbált utánajárni az ügynek: megkerestük többek között a Fidesz sajtóosztályát, a Budapesti és Országos Rendőr-főkapitányságot is, és a Központi Nyomozó Főügyészséget. Emellett pedig a hírt eredetileg közlő Havasi Bertalant is megpróbáltuk elérni.A kommunikációs igazgató nem vette fel a telefont, ezért SMS-ben szerettük volna megtudni tőle, hogymilyen ügyre hivatkozva akarták lefoglalni az ügyészségi nyomozók a párt adatbázisait;mivel indokolták az adatbázisok lefoglalásának szándékát?Hová vonultak ki a nyomozók? A budapesti Fidesz székházhoz is kimentek a nyomozók;vittek-e el eszközöket a Fidesz szervereit biztosító központból;és foglaltak-e le bármilyen eszközt az intézkedés során.Három órával később jött is Havasi Bertalan meglehetősen szűkszavú válasza:A Fidesz egy rendszerváltó párt. Sikeresen szembeszállt már néhány zsebdiktátorral. Magyar Péternek is több kását kell megennie, ha le akar számolni a nemzeti oldallal.A kommunikációs igazgató további részleteket azonban nem árult el az intézkedéssel kapcsolatban.Időközben egyébként a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elmondta a Telexnek, hogy az NKA pénzosztásaival kapcsolatban, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt zajlott az eljárás, a szerverek lefoglalását is megerősítették.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Havasi Bertalan: Magyar Péternek is több kását kell megennie, ha le akar számolni a nemzeti oldallal
A Fidesz szervereinek lefoglalásáról kérdeztük, kásaevési tanácsokat adott a „zsebdiktátornak” a Fidesz kommunikációs igazgatója.








