Ellenállási nyilatkozatot fogalmazott meg kedden a Fidesz, melyben leszögezik: a mai naptól az a küldetésük, hogy helyreállítsák a demokratikus jogállamot, a hatalmi önkénnyel szemben pedig – a parlamenten belül és kívül – minden békés eszközt igénybe vesznek majd, és erre buzdítják a magyar állampolgárokat is – írja közleményében az ellenzéki párt.
Rövid történelmi felvezető után többek között az alábbi állításokat fogalmazzák meg a nyilatkozatban:
„A 2026-os választások után a Tisza Párt megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét. Az Alaptörvény 17. módosítása után Magyarország többé nem demokratikus jogállam. Újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.”
„A választójog korlátozásával megszűnt a politikai verseny, és ezzel véget ért a demokrácia.”
„A köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróság elnökét eltávolították, ezzel megszüntették a hatalmi ágak elválasztását, a fékeket és ellensúlyokat kiiktatták, a jogállamiságot fölszámolták.”









