Sebastian Kurz, az ibizai videóbotrányba, majd egy 2021-es korrupciós botránya is belebukó egykori osztrák kancellár is rajta volt az MCC fizetési listáján, a Fidesz áprilisi választási veresége után azonban 110 ezer eurót visszautalt a szervezetnek – adta hírül a 444.

Lemondott a tiszteletdíjáról is és visszafizetett egy nagyobb összeget is

Kurz juttatásai egy, az MCC által megvett osztrák magánegyetemhez, a Modulhoz kötődtek, akiknek tanácsokat adott a volt kancellár. A tavaly 11 millió eurós veszteséget felhalmozó egyetemen azonban minderről semmit sem tudtak.

Sebastian Kurz a Fidesz veresége után lemondott a tanácsadói díjáról, és közel 40 millió forintnak megfelelő összeget vissza is utalt az MCC-nek. Előbbinél arra hivatkozva, hogy a megbízási díj összege meghaladta a közbeszerzési értékhatárt, ám a közel 40 millió forint visszautalására nem adott érdemi magyarázatot.

A volt osztrák kancellár Dream nevű kiberbiztonsági cégével egyébként a választások előtt a 4iG is együttműködést tervezett, melyről Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója idén februárban azt nyilatkozta: „Az együttműködés előkészítése előrehaladott állapotban van” – április óta azonban nem érekezett erről újabb hír.