Több fontos ügyben is döntést hozott a parlament kedden. Az Országgyűlés megszavazta az iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, aminek értelmében százezer forintos iskolakezdési támogatásra jogosultak
a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő szülők;a magasabb összegű családi pótlékra jogosító gyermeket nevelő szülők;a sajátos nevelési igényű, a Dobbantó programban vagy a műhelyiskolai képzésben résztvevő gyermeket nevelő szülők;a gyermeküket egyedül nevelő szülők;a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyerekek és az árvaellátásban részesülő tanulók.
Fotó:
Németh Dániel/444
A javaslatot a kormány szerint az indokolta, hogy „az iskolakezdés a szűkösebb anyagi lehetőségek, illetve a tankötelezettség kezdete miatt egyetlen családnak se jelentsen aránytalan terhet”. A jogszabály szerint a támogatás nem minősül jövedelemnek, ezért nem kell adózni utána és végrehajtás alá sem vonható.










