A Fejér megyei rendőrök két férfit állított elő a kőszárhegyi kőbányánál június 27-én, egyikük Dézsy Zoltán újságíró, filmrendező, a választásokig a fideszes propagandagépezet egyik ismert arca volt. Az Átlátszó azt írja, hogy a helyszínen emberi csontokat, tégla- és kerámiadarabokat találtak, amiket lefoglaltak, és beszállítottak a polgárdi rendőrőrsre. Ez az a kőbánya, amelynek egyik üregéből előkerültek a hetvenes években a páratlan római kori leletnek számító Seuso-kincsek, de a teljes kincslelet egy része még ismeretlen helyen van.
Dézsy Zoltán
A csontokról a székesfehérvári múzeum munkatársa megállapította, hogy régészeti korú leletről van szó, tehát nem szükséges gyilkosság ügyében nyomoznia a rendőrségnek. Régészeti leletek és védett kulturális tárgyak lopásával kapcsolatos büntetőügy viszont indult, a gyanú szerint ugyanis a Seuso-kincsekről szóló dokumentumfilmeket rendező Dézsy és a bányánál elfogott markolós csapat a hiányzó leletek után kutathatott.
Dézsy Zoltán a Seuso-kincsek megszállottja (továbbá az Elment az öszöd című, Gyurcsány Ferenc börtönben töltött napjairól szóló film megálmodója, aki főszerkesztője volt 2024-ben annak az objectiv.hu oldalnak, ahol Magyar Péter szerint az őt lejárató hangfelvételeket akarták sorra kihozni). Dézsy ez első seusós dokumentumfilmjét 1997-ben, a másodikat 2016-ban rendezte, a harmadikat most forgatja, az Átlátszónak azt mondta, ez a film helyszínről helyszínre követi a hiányzó műkincsek utáni kutatást, és nagyon bízik azonban abban, hogy „slusszpoénként” meg is találják a kincseket.








