Az április 12-i választás utáni héten négy napon belül, április 15-e, szerda és 18-a, szombat között az állami Szerencsejáték Zrt. négy lottójátékán (Skandináv lottó, hatos lottó, Joker és ötös lottó) is telitalálat született. A négy lottósorsoláson csak a főnyeremények összege 7 823 453 805 forintot tett ki, az ötösön ráadásul rekordnyereményt, 6 780 926 220 forintot vitt el valaki.

Fotó:

Mónus Márton/MTI/MTVA

A Szerencsejáték Zrt., bár április 19-én leszögezte, hogy a „sorsolási események eredményét semmilyen módon sem lehet befolyásolni”, három nappal később maga kért az ügyben hatósági vizsgálatot „a játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására” a szerencsejáték-felügyeleti hatóságtól. (Április végéig egyébként mind a négy telitalálatos szelvény tulajdonosa jelentkezett a cégnél a nyereményéért, ők május közepéig meg is kaphatták a pénzüket, mert a vizsgálat a nyeremények kifizetését nem érintette.) A hatósági eljárással párhuzamosan a Szerencsejáték Zrt. saját belső vizsgálatot is lefolytatott, a 2026. június elején lezárt belső jelentés szintén nem tárt fel olyan rendellenességet, amely érintette volna a sorsolások tisztaságát.

A hatósági eljárás most ért véget, a szerencsejátékot felügyelő Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re. Az SZTFH közleménye szerint ugyanis a vizsgálat megállapította, hogy a cég az online zárási folyamat során eltért a jóváhagyott játéktervtől. Azt ugyanakkor leszögezte a vizsgálat, hogy a mulasztás nem befolyásolta a sorsolások eredményét és a nyerőszámokat.